Félmillió alatt

Sok megszűnő cég és mérsékelt cégalapítási kedv – továbbra is ez jellemzi Magyarországot. Budapest dominanciája pedig még tovább erősödött, majd minden második céget itt alapítanak ma már.

A korábbi tendencia 2016-ban is folytatódott – mintegy 26 ezer céget alapítottak, miközben a 46 ezer cég szűnt meg – így elmondhatjuk: harmadik éve folyamatosan csökken Magyarországon a működő cégek száma. Ma már alig 545 ezer társas vállalkozás működik, ez mintegy 10 százalékos csökkenés a csúcsot jelentő 2012–2013-as 600 ezer körüli számokhoz képest. Ráadásul, ha figyelembe vesszük a folyamatban lévő megszűnési eljárások magas számát, akkor azt mondhatjuk: ma már kevesebb, mint félmillió társas vállalkozás működik Magyarországon. A hazai cégstruktúra ráadásul meglehetősen problémás, amit jól mutatnak a megszűnési eljárások jellemző típusai. Tavaly is minden két felszámolásból egy hatósági kezdeményezésű kényszertörlés, illetve hivatalból törlés volt. (Ekkor a jellemzően már nem működő, komoly adósságot felhalmozó cég már adatszolgáltatási kötelezettségeit sem teljesíti.) Ebben természetesen nagy szerepe volt a 2014 nyarán bevezetett új kényszertörlési szabályoknak. A cégbíróság a kényszertörlések tömeges elrendelésével kiszűrte a piacról azokat a társaságokat, amelyek már a legelemibb adminisztratív kötelezettségeiknek sem tettek eleget. Mintegy 30 százalékos súlya volt a felszámolási eljárásoknak (a kifizetetlen tartozások miatt a cég partnerei indítják a felszámolási eljárást). Az üzletileg „barátibb” megszűnések mintegy 20 százalékos súlyt képviseltek, a végelszámolás 16, míg a jogutóddal történő megszűnés 4 százalék.

 

 

Ha földrajzi bontásban nézzük a cégalapítási tendenciákat, akkor feltűnő a főváros eddig is nagyon domináns szerepének további erősödése. A működő cégek tekintetében Budapest eddig is mintegy 41 százalékos súllyal képviseltette magát, míg tavaly 100 cégből 46-ot a fővárosban alapítottak. Az aránytalanságot jól jellemzi az a szám, hogy Budapesten az ezer lakosra jutó cégalapítás több mint háromszor annyi, mint az ország többi részén.

 

 

Hirdetés átugrása →