A fiatal építészek újító szemléletükkel, valamint a közösségi, fenntarthatósági és etikai szempontok érvényesítésével közvetlen hatást gyakorolnak a társadalom életminőségére. A Mapei Kft. idén a legtehetségesebb pályakezdő tervezőket ismerte el a „Mapei rendszerek az építési álmok megvalósításában" című diplomadíj pályázatával.
A pályázat célja, hogy ösztönözze a fiatal építészeket a korszerű, kivitelezhető és fenntartható tervezési gyakorlatok alkalmazására. A felhívásra olyan építészhallgatók jelentkezhettek, akik diplomamunkájukban a Mapei termékrendszereit is integrálták. A kezdeményezés célja nem csupán a díjazás, hanem az is, hogy szakmai fejlődési és bemutatkozási lehetőséget biztosítson a jövő építőipari szakemberei számára.
„A vállalat szerint a jövő építése azzal kezdődik, hogy lehetőséget adunk azoknak, akik formálni fogják" – mondta Markovich Béla a Mapei Kft. ügyvezetője.
A beérkezett pályamunkákat gyakorló építőipari szakemberekből álló zsűri értékelte. Az elbírálás során a zsűri a tervek szakmai megalapozottságát, innovatív szemléletét és kivitelezhetőségét vette figyelembe.
A 2025-ös mezőny nemcsak létszámában, hanem színvonalában is kiemelkedő volt. A díjazottak a következők:
Fogd Marcell (Óbudai Egyetem Ybl Miklós Építéstudományi Kar) – Orfű – Mecsek Kincsei Fine Dining Étterem és Kiskert, Konzulens: Kovács Lili
Sándor Szabolcs József (Széchenyi István Egyetem) – A bonyhádi neológ zsinagóga és környezetének rekonstrukciója, Konzulens: dr. Veöreös András
Zentai Balázs (Pécsi Tudományegyetem) – GEMA Fiatalok Háza, Konzulensek: dr. Kokas Balázs, dr. Schunk Tímea
Különdíjban részesült Szintai Lajos (Pécsi Tudományegyetem) – Hallgatói élettér fejlesztése Székesfehérváron – Huszárlaktanya Kollégium, Konzulens: dr. Zilahi Péter
„A program túlmutat az egyszeri elismerésen. Célunk a fiatal tehetségek szakmai támogatása és az, hogy megalapozzuk a jövő építőipari innovációit. Mert ahol teret kap a tehetség, ott születik meg az innováció. És mi szeretnénk teret adni a tehetségeknek" – hangsúlyozta Markovich Béla.
A díj nemcsak elismerés, hanem szakmai fejlődést támogató eszköz is. A nyertes pályázók bemutatásra kerülnek a Mapei különböző felületein, többek között a vállalat weboldalain, szakmai kiadványokban és közösségi média platformjain, így szélesebb nyilvánosságot is kapnak, és segítenek a fiatal tervezők szakmai ismertségének növelésében.