Fontos elismerést kapott a Duna Autó

Idén ismét minősítette partnereit a világ vezető flotta- és gépjárműkezelő vállalata, a LeasePlan. Az éves partnertalálkozón az ország legszélesebb márkakínálatát egy helyen értékesítő autókereskedése is elismerésben részesült.

Üzletfeleit évről évre egy, az együttműködési megállapodások részét is képező, szigorú kritériumrendszer alapján pontozza a LeasePlan, amelynek alapja például a gyorsaság, határidők betartása, minőség, felkészültség, infrastruktúra, tőkeerősség, árajánlat vagy a hibaarány. A folyamatos versenyhelyzet pedig elősegíti, hogy a beszállítói partnerekkel való együttműködésben állandó magas minőséget nyújtsanak a megrendelőknek.

 

„A helyszínen derült ki számunkra is, hogy a Duna Autót választották az év márkakereskedőjévé! A LeasePlan az egyik, ha nem a legigényesebb flottakezelő, aki minőséget követel meg partnereitől. Ezért óriási elismerés a díjunk, és tükrözi annak a fantasztikus munkának az eredményét, amit cégünk flottaosztálya végez” – árulta el Markó Zoltán, a Duna Autó Zrt. kereskedelmi és marketing igazgatója. Az idén 30 éves vállalat ezzel bekerült a LeasePlan kiemelt beszállítói partneri körébe.

 

„Évekkel ezelőtt elkezdett stratégia eredménye ez, amelynek alapját a partneri kapcsolatok kiépítése, valamint a kölcsönösen előnyös, win-win szituációk felismerése adja. Ez a siker azonban nem jöhetett volna létre ügyfeleink bizalma nélkül. A piaci trendeket és a vevői igényeket szem előtt tartva szeretnénk tovább építkezni, hogy üzletfeleink és vásárlóink irántunk tanúsított bizalmát és hűségét tovább erősítsük.” – tette hozzá a cég vezetője.

 

Az év márkakereskedője mellett díjazták az év szervizét, az év karosszéria szervizét és az év partnerét is.

Hirdetés átugrása →