Fordul a kocka

Nyakunkon az infláció, megindult a hozamemelkedés. Megnéztük, miként érinti ez az állampapírokat, hogyan érdemes választani középtávra és melyiket.

Megtört a jég. Gyakorlatilag hat éve első ízben emelkedtek az állampapírkamatok. Július legvégétől egységesen 0,5 százalékkal emelte meg a fix kamatozású papírok kamatát az Államadósság Kezelő Központ. A féléves papír kamata így 2, a sokáig legnépszerűbb egyéves fix kamatozású papíré 2,5, míg a kétéves kötvény kamata 3 százalékra emelkedett. Ha mindezt összehasonlítjuk a jelenlegi inflációval, a legutóbbi júliusi érték 3,4 százalék volt, és egész évben trendszerűen emelkedik, akkor már nem annyira vonzó ez a befektetési forma. 2017-ben egyébként az éves átlagos infláció még csak 2,4 százalék volt, és a mostani érték ötéves csúcsot jelent.

 

Az inflációs várakozások miatt egyébként a befektetők már jó ideje egyre nagyobb fantáziát látnak az inflációkövető Prémium Magyar Állampapírokban. Ezek az éves kamat megállapítása előtti év átlagos inflációját veszik figyelembe – jelenleg a 2017-es átlagos éves 2,4 százalék kamat –, és erre fizetnek kamatprémiumot. Két különböző futamidejű papír érhető el, a hároméves papír esetében 1,1 százalék, míg az ötéves esetében 1,4 százalék a kamatprémium. Jelenleg a 3 éves kötvényre 3,5, míg az ötévesre 3,8 százalékot fizetnek. Ha abból indulunk ki, hogy az infláció növekedése tartós lesz, elképzelhető, hogy az idei éves átlagos infláció is eléri a 3 százalékot (az év elején még jellemzően 2 százalék körüli értékek voltak, így ehhez további emelkedés szükséges). Ebben az esetben a hároméves papír jövőre kifizetett kamata is már 4 százalék felett lenne, míg az ötévesé közelítené a 4,5 százalékot.

 

Szintén jó alternatívát jelenthet a Prémium Euró Állampapír (PEMÁP). Itt szintén az inflációt veszik figyelembe a kamatozásnál, konkrétan egy megelőző időszakban az eurózóna inflációját, és erre fizetnek egy százalék kamatprémiumot. Jelenleg ez a papír 2,2 százalék kamatot fizet, ami euróban azért jónak mondható. Nyilván, aki ezt a papírt választja, annak futnia kell az euro-forint árfolyamkockázatot; vagy éppen zsebre tenni a nyereséget. Ne felejtsük el, hogy a forint igen jelentősen gyengült 2018-ban az euróhoz képest. A januári 309 forinttal szemben szeptemberben jellemzően 325 forint felett volt az értéke. Ez önmagában 5 százalék feletti hozamot jelent azoknak, akik év elején már vásároltak belőle.

 

A PEMÁP egyébként jóval kisebb árfutási idővel követi az infláció változását, ráadásul évente kétszer fizet kamatot, márciusban és szeptemberben. Ennek köszönhetően a kamat számításánál 2019 márciusában már megmutatkozik a közelmúltbeli euróövezeti inflációs ugrás. (Az áprilisi 1,3 százalék után májustól augusztusig végig 2 százalék körüli volt az infláció.)

 

Hirdetés átugrása →