Aki szereti a gyógy- és termálfürdőket, na meg a wellnesst, annak már csak a megfelelő célpontot kell ehhez megtalálnia. Mutatunk pár opciót Erzsébettől Leányfaluig, Igalon kezdve, Magyar-hertelenden folytatva, egészen Bükkfürdőig. És Kelet-Magyarországon még nem is jártunk…
Magyarország meglehetősen gazdag gyógyvizekben és termálfürdőkben, és a fürdőzés melegen ajánlható többek között mozgásszervi, reumás, emésztőrendszeri vagy éppen nőgyógyászati problémák esetén. Ugyanígy a szaunázás gyógyító hatása is elég széles körben ismert: az izzadásnak köszönhetően elkezdenek kiürülni a szervezetből a méreganyagok, élénkül a vérkeringés, a forró levegő belégzése jó hatással van a légzőszervekre. Ha a szaunázás után a jeges (vagy legalábbis jó hideg) vízben megmerítkezünk, regenerálódnak az erek. Az immunrendszer erősödik, oldódik a stressz. Ezekután már csak a megfelelő helyet kell megtalálni, ahol van gyógy-, illetve termálvíz és jó színvonalú wellness is. Tettünk erre pár kísérletet az elmúlt évben, és most ajánlunk az önök figyelmébe is pár helyet.
Ha az ember Budapesten lakik, akkor kézenfekvő például valamelyik híres fővárosi gyógyfürdőt felkeresni. Nekünk a Lukács lenne a kedvencünk, de azért ez ma már nem tökéletesen elégíti ki igényeinket. Az első probléma a nyitva tartás, a legtöbb nap már hétkor, kedden és szerdán nyolckor zárnak be, így akik hagyományos munkabeosztásban dolgoznak, azoknak ez nem ideális. Ezenkívül nyáron a szauna világuk kigyulladt, és részben leégett, így maradt egyetlen szauna, az élménymedence közelében. És harmadiknak ott a zsúfoltság, különösen a hétvégén annyian vannak a melegvizes medencékben, hogy az embernek néha nincs is kedve bemenni. Hogy mennyien? Volt, hogy a kiírás szerint 20 fős medencében 40 embert sikerült megszámolni. A többi patinás fürdő leginkább az árazás miatt esett ki, jól láthatóan ezek többségükben a turistákra építenek, és a nyitva tartásuk sem éjjeli baglyoknak való.
A város peremén
Ezzel szemben tudunk a külsőbb kerületekben két jó alternatívát ajánlani. Zuglóban a Paskál Fürdő 8-ig van nyitva, 3200 forint a belépő hétköznap, illetve 3500 a hétvégén, és van gőzfürdő is, valamint egy láthatóan elég új és jó színvonalú szauna. A másik opció a pesterzsébeti fürdő, szintén 8 óráig vannak nyitva, és hajszálra megegyezik a belépő ára is. Ha szaunázni is szeretnénk, akkor 700 forinttal kell többet fizetni, a szauna külön blokkban kapott helyet, abszolút megéri. Elég komoly ugyanis a szauna parkjuk, van finn szauna, gőzkabin és infra sókabin, de az igazi a kültéri finn szauna hideg- és melegvizes merülő medencével. Itt a hét négy napján délutánonként szaunaprogram, értsd jó hangulatú zenés szauna felöntés is van. Ott jártunkkor egy nagydarab fickó – pont olyan volt, mintha a régi legendás Blues Brothers filmből lépett volna ki az egyik főszereplő – hihetetlen hangulatot varázsolt. A programok egyébként, ahogy ez a szaunakultúrában megszokott, fürdő-
ruhamentesek.
Van még úszómedence, élménymedence, gyerekmedence is. A 36 fokos ülőmedencében akár sakkozni is lehet, emellett ajánlják a két gyógymedencét, elsősorban ízületi problémákra. A fürdő különlegessége egyébként a strand feeling és hogy tényleg pár 10 méterre ott a Duna. Mindez nem véletlen, a 20. század elején ugyanis még folyóparti fürdőként működött az objektum, azaz a vendégek a Dunában fürödtek, mígnem a strand tulajdonosa szerettet volna egy beltéri medencét építeni, és ehhez artézi kutat fúratott. Ekkor találtak magas ásványianyag-tartalmú vizet.
Ha olyan helyet keresünk, ahol este 8 után is nyitva vannak, akkor irány a Budapesttől nem túl messze lévő Leányfalu. Budapest mondjuk elég nagy, ha valaki Soroksáron lakik annak elég hosszú az utazás odáig, de ha mondjuk Újpesten, akkor negyedóra alatt odaér. Pénteken és szombaton lehet részt venni az éjszakai fürdőzésen, a felnőtt belépő háromezer forint, az éjszakai ugyanennyibe kerül. Érdekesség, hogy a szauna részleg teljesen külön működik, és külön jegyet is kell venni.
Ha nincs strandidő
De persze Magyarország nem egyenlő a fővárossal és az agglomerációval, nézzük, milyen a kínálat, ha egy kicsit messzebb megyünk. Az Agárdi Gyógy és termálfürdő kültéri élmény- és termálmedencével valamint benti gyógymedencével és élménymedencével várja a látogatókat. Van szauna világ is, de nem különleges. A belépő valamivel drágább, hétköznap 4500, hétvégén 5200 forint, és ha hozzászámoljuk, hogy ezért oda-vissza 100 kilométert kell autózni, a mai benzinárak mellett nem különösebben versenyképes ez az opció a fővárosiak számára.
De menjünk még egy kicsit messzebb, egészen Igalig, a Balaton partjától csak 40, a fővárostól inkább 150 kilométerré található. 13 különböző medence, termál- és élmény-, valamit gyerekmedence vegyesen várja az ide látogatókat. Külön szauna szekció két-két finn és infraszaunával, ehhez nyáron nagyon sok sportolási lehetőség: foci, kosárlabda, asztalitenisz, de komoly csúszdapark és sok program is várja a látogatókat. Jó opció lehet, ha éppen a Balatonon nyaralunk és rossz idő miatt valamilyen alternatív programot keresünk.
Szaunarajongók
figyelmébe
Jöjjön most két igazi kedvencünk, melyek ugyan bitang messze vannak Budapesttől, de egy környékbeli utazás során szerintünk kihagyhatatlanok. Pont 200 kilométerre van a Magyarhertelendi termálfürdő, Siófoktól a 65-ös úton közelíthető meg a leg-
gyorsabban. A kinti medencék és a termálkert ugyan csak szeptember közepéig üzemel, de a fedett termálfürdő élmény-, ülő- és sodrómedencével várja a látogatókat. Az objektumnak két nagy előnyét mindenképpen meg kell említeni: az egyik, hogy pénteken és szombaton meghosszabbított nyitva tartassál, egészen 23 óráig lehet fürdőzni, a másik a nagyon komoly szaunapark. Mind a beltéri, mind a kültéri szaunák textilmentesek és a hét 5 napján igen jó hangulatú szauna programokkal várják a nagyérdeműt, akik tapasztalataink szerint gyakran visszajáró törzslátogatók. A belépő háromezer forint a szauna kiegészítő jegy plusz 1500.
Ha az élményt még egy kicsit fokozni akarjuk, akkor irány Bükfürdő, 200 kilométerre a fővárostól. A belépő hétköznap 5200 forint, szaunabelépéssel kombinálva 7500 forint. Sok fedett és nyitott, gyógy- és élménymedence, a szauna park pedig a legjobb, amivel Magyarországon találkoztunk. Aki a felöntések szerelmese, annak jóelőre érdemes a megérkezéskor megvenni az erre szóló kiegészítő jegyet, abszolút megéri. A közönség legalább kétharmada egyébként ottjártunkkor külföldi, osztrák és orosz (bár ők lehet, hogy ma már kevesebben vannak, mint február végén, amikor ott jártunk). Ha a sógorok elégedettek, akiknél azért sokkal jobb a szaunakultúra, azért az jelent valamit.