Megújítja stratégiai partneri együttműködését az ATP Tourral, valamint a Roland-Garros tornával a Haier, a világ első számú nagy háztartási gép márkája*. Ennek köszönhetően a vállalat 2025-ig kiemelt támogatói partnere lesz a világ egyik legnagyobb presztízsű teniszversenyének, emellett pedig kétéves szponzori szerződést köt a Francia Teniszszövetséggel (FFT) és az ATP 1000 besorolású Mutua Madrid Open tornával is
A nagy háztartási gép piac egyik legkiemelkedőbb gyártójaként számontartott Haier nagy hangsúlyt fektet az innovációra, hogy globális pozícióját és a márka nevét tovább erősítse. Ennek részeként folytatja és terjeszti ki partneri együttműködésüket az ATP Tour- és a Roland-Garros versenysorozatokkal, ugyanis a cégcsoport 2025-ig kiemelt együttműködő partnere lesz a világ leghíresebb salakpályás teniszversenyének.
A megállapodások értelmében a Haier 2024 és 2025 során elit, illetve alacsonyabb besorolású tenisztornák támogatójaként is megjelenik. Így a legmagasabb szinten rangsorolt ATP-tornának a Rolex Paris Masters-nek, a Mutua Madrid Open-nek, valamint az alacsonyabb, ATP 500-as besorolású Hamburg Open-nek, a China Open-nek, illetve az ATP 250-es Plava Laguna Croatia Open Umagnak és az Antwerpenben rendezendő European Open-nek is szponzora lesz az elkövetkező két évben.
„Óriási megtiszteltetés számunkra, hogy a teniszvilág legkiemelkedőbb szervezeteihez csatlakozhatunk” – hangsúlyozta Gianpiero Morbello, a Haier Europe marketingstratégiai és digitális (IoT) vezetője. „Az elegancia, precizitás és rendkívüli teljesítmény a sport azon elemei, amelyek pozícionálják számunkra, hogy a Haier milyen szerepre törekszik hivatalos partnerként. Vállalatunk ugyanis pontosan ezekre a fundamentumokra építi fejlesztéseit és megoldásait, melyekkel kivételes és egyedi felhasználói élményt nyújt vásárlóinak. A megállapodások megújítása és kiterjesztése nemcsak a Haier globális vezető pozícióját erősíti, de ezen is túlmutatva reprezentálja cégünket, mint az intelligens megoldások és innováció úttörőjét.”
„Rendkívüli büszkeséget jelent számunkra, hogy meghosszabbíthattuk, illetve kiterjeszthettük együttműködésünket a Haierrel 2025-ig. A közös célok elérésére való törekvés a legjobbat hozta ki mindannyiunkból, osztozva a kiválóság és az innováció iránti elkötelezettségben. Izgatottan várjuk, hogy folytassuk az utat” – tette hozzá Massimo Calvelli, az ATP szervezet ügyvezetője.
Az együttműködés részeként kiemelten jelenik meg a márka az említett tornákon, illetve a vendégeknek is lehetőségük lesz olyan egyedi akciókban is részt venniük, amelyek közelebb hozzák a Haier márkát a fogyasztókhoz.