Idősebb generáció és méregdrága luxusutak – eddig ez juthatott eszünkbe a hajós körutazásokról. A Start it @K&H inkubátorban fejlődő CLICKnCRUISE magyar startup azonban gyökeresen felforgatja ezt a képet, innovatív fejlesztésükkel ugyanis a digitális világban mozgó fiatalok számára is elérhetővé teszik a hajózás élményét. Mindez összecseng a szektor jövőbeli irányvonalával, ugyanis egyre több hajó fókuszál a kalandvágyókra úgy, hogy közben a fenntarthatósági célkitűzések mentén szervezi újjá a hajós utazásokat.
Sokan még mindig az idősebb generációval, a méregdrága luxusutakkal és a koromfüsttel társítják a hajóutak világát, ám a mai modern hajózás már korántsem erről szól. A Cruise Lines International Associations (CLIA), a legnagyobb körutazási társaság jelentése alapján folyamatosan nő a hajózás iránti érdeklődés a 20-40 évesek körében. Az Y generáció körében a legmagasabb: 85 százalék a visszatérő utasok aránya. Hogy miért? A hajótársaságok egy része a kalandvágyókra és adrenalin-függőkre fókuszál, így a hajókon már go-kart, szörf és szabadesés-szimulátor, valamint szórakozóhelyek is találhatók, így esténként változatos partik, vagy silent disco várja a kikapcsolódni vágyókat. Ráadásul egy belföldi nyaralás árából akár 6 különböző európai városba is ellátogathatunk teljes ellátással, vagy akár bejárhatjuk az Etna kráterének környékét is, a National Geographic Expeditions vulkanológusával.
A hajóutak foglalási rendszere azonban továbbra is inkább az idősebb célközönségre fókuszál, a Start it @K&H inkubátorban fejlődő CLICKnCRUISE éppen ezen változtat egy innovatív megoldással. „Az volt a célunk, hogy újragondoljuk az eddigi foglalási rendszert, hogy a szálloda- és repülőjegy-foglalás után a turizmus ezen szektora is elérhető legyen a digitális térben. Az eddigi analóg – telefonon, e-mailben vagy személyesen történő – foglalási folyamatra ezért egy, kifejezetten a hajóút foglaláshoz igazított weboldalt fejlesztettünk. Így most már könnyebben elérhetővé válhat a hajóutak élménye, hiszen online percek alatt kiválasztható és le is foglalható az út. Ezzel reményeink szerint egyre több magyar fiatal is megtapasztalja a hajózás élményét” – számolt be Hajdu-Pásztor Petra, a csapat alapítója és vezetője. Míg az Egyesült Királyságban a lakosság 3 százaléka vett már részt hajóúton, addig Magyarországon ez az arány csupán 0,2 százalék volt 2019-ben, így a terjeszkedésre bőven van tér és lehetőség. A csapatnem kisebb célt tűzött most maga elé, minthogy öt éven belül a „hajóutak booking.com-jává” váljanak.
a fenntarthatóság is fontos
Ma már a hajótársaságok is komoly változtatásokat és vállalásokat tesznek a klímaváltozás megakadályozása érdekében. A CLIA tagjai ezért a következő öt évben hatalmas átalakuláson mennek keresztül. Az idén debütáló 16 hajó közül már 5 LNG (cseppfolyósított földgáz) meghajtású, 2027-ig pedig összesen 26 ilyen hajó fog kifutni a nemzetközi vizekre, ami a globális flotta 16 százaléka. Emellett a hajózásban is megjelentek a hibridjárművek, illetve új technológiákat vezetnek be a hajóutak során keletkező károsanyag-kibocsátás és energiafelhasználás csökkentésére. „A mi generációnk számára a klímaváltozás elleni törekvés már nem egy különleges tett, hanem egy alapvető gondolkodásmód. Tudjuk, hogy a fiatal utazók körében az is fontos szempont, hogy milyen ökológiai lábnyomot hagynak a nyaralásukkal, ezért kizárólag olyan hajótársaságokkal kötöttünk partneri megállapodást, akik vállalják, hogy 2050-re elérik a karbonsemlegességet” – hangsúlyozta Hajdu-Pásztor Petra.