Tízből hat ember tervezi, hogy az elkövetkező években hőszivattyúra vált, ez derül ki a Wagner Solar friss online kutatásából. A válaszadók túlnyomó többsége elképzelhetőnek tartja azt is, hogy 10 éven belül a hőszivattyú lesz a legelterjedtebb rendszer itthon. Beleznai Nándor, a cég tulajdonosa arról beszélt, ez a tendencia a tapasztalt európai energiaár emelkedés mellett azzal is magyarázható, hogy az elmúlt két évtizedben a magyarok energiatudatosabbá váltak, a hűtési, fűtési rendszerekkel kapcsolatban jóval tájékozottabbak lettek.
A magyarok több mint fele használ gázkazánt, a fűtési rendszerek népszerűségi versenyében ezt a fatüzelés, a hőszivattyú, az elektromos fűtés és a klíma követi ebben a sorrendben, mutatott rá a Wagner Solar és a Panasonic által közösen készített online közvélemény-kutatás.
A kérdőívet kitöltő közel 1700 résztvevő több mint fele (931 válaszadó) nyilatkozott úgy, hogy az elkövetkezendő években tervez hőszivattyúra váltani. Beleznai Nándor megújuló energia szakértő szerint ez részben azzal magyarázható, hogy az európai energiaárak a közelmúltban az egekbe szöktek.
„A vállalati szférában már olyan gázárakkal szembesülnek a cégek, amire korábban még soha nem volt példa. Lakossági ügyfeleknél ez a kormány által fenntartott rezsicsökkentés miatt egyáltalán nem érezhető, de sokan felkészülve az esetleges rosszabb időkre már most is keresik az alternatív megoldásokat, legyen az egy napelemes rendszer vagy egy hőszivattyú” - magyarázta.
Beleznai Nándor megújuló energia szakértő úgy folytatta, a legolcsóbb energia az, amit nem használnak fel, éppen ezért az első és legfontosabb teendő, amit elvégezhetünk, az az ingatlan hőtechnikai helyreállítása. Példaként említette, meg lehet úgy is takarítani pénzt, ha a ház szerkezetén változtatunk, kezdve a mennyezet, a padlástér hőszigetelésétől egészen a nyílászárók cseréjéig.
Szerinte a dráguló energiaárak sokaknak adnak lendületet, hogy új rendszerre váltsanak. A régi gázkazán esetében ez kezdésként lehet egy kondenzációs gázkazán, amely kevesebb gázt fogyaszt, és jó alternatíva szokott lenni. Ezt követi a magasabb bekerülési költségű hőszivattyú, ebben az esetben viszont oda kell figyelni arra, hogy az villamos energiát fogyaszt, amit biztosítani kell, éppen ezért a méretezés rendkívül fontos hálózati oldalról és az épületen belül is ahhoz, hogy a telepítés hatásos és működőképes legyen.
Bíznak az emberek a hőszivattyúkban
A hőszivattyúval összefüggésben megjegyezte, az elmúlt közel 20 évben jelentősen átalakult a piac. 2004-ben még a hőszivattyúk elterjedtsége a nullához közelített, az üzletág akkor kezdődött csupán Magyarországon. A kutatás szerint ugyanakkor már a válaszadók 70 százaléka tartja elképzelhetőnek, hogy a hőszivattyú lesz a legelterjedtebb fűtési rendszer itthon.
„Ahhoz képest, hogy hogyan álltunk két évtizeddel ezelőtt a témában, ez egy hatalmas eredmény. Egyre energiatudatosabbá válnak az emberek, több információ birtokában állnak a különböző lehetőségeket illetően. Jó az irány, ugyanakkor az edukációból soha nem elég” – hívta fel rá a figyelmet az eredményeket értékelve Beleznai Nándor.
Érdekességként jegyezte meg, arra a kérdésre, mennyire tartja a válaszadó megbízhatónak a hőszivattyús rendszereket, 80 százalékában pozitív visszajelzések érkeztek, a maradék 20 százalék pedig azért nem tudott nyilatkozni erről, mert nem ismeri a rendszert. Ez is azt mutatja, hogy aki hallott már róla, jó véleménnyel van a technológiáról.
A Wagner Solar tulajdonosa megjegyezte, az állami támogatások nagyban hozzájárultak az alternatív rendszerek népszerűségének növeléséhez, hiszen az otthonfelújítási program keretein belül igényelhető összeg is felhasználható többek közt hőszivattyús rendszer telepítéséhez is. Ráadásul ebbe az irányba tereli az embereket, hogy hamarosan csak nulla energiaigényű épületekre adható ki használatba vételi engedély.
Beleznai Nándor a hőszivattyús rendszerekről szólva végezetül azt is kiemelte, aki ebben a technológiában gondolkodik, annak azt kell eldöntenie, hogy vállalja-e a jelentősebb beruházást annak érdekében, hogy később gyakorlatilag nullára csökkenthesse a rezsiköltségét.