Európai kkv-k félelme

Gazdasági mentőcsomagok, különböző kurzarbeit-modellek ide vagy oda, nem látják túl fényesen a jövőjüket az európai kis- és középvállalkozások – legalábbis a vállalati és kormányzati tanácsadással foglalkozó McKinsey friss kutatása szerint. (Kkv-nak minősül a 250 vagy annál kevesebb embert foglalkoztató cég.)

A felmérésben a cég több, mint 2200 kkv-t kérdezett meg öt országban: Nagy-Britanniában, Franciaországban, Spanyolországban, Olaszországban és Németországban. Az eredmények szerin ta kkv-k 55 százaléka számol úgy, hogy amennyiben nem következik be jelentős változás, és megmarad a jelenlegi bevételi szintjük, úgy 2021 szeptemberére be kell zárniuk a boltot.

A McKinsey kutatásában minden tizedik kkv-ban egyenesen azzal számolnak a jelenlegi röppálya alapján, hogy fél éven belül csődbe fognak menni.

Ráadásul mindezt úgy, hogy az adatfelvétel is még viszonylagos „békeidőben”, a koronavírus-járvány második hulláma felívelését megelőzően, augusztusban történt. Azóta a drasztikusan romló statisztikák miatt egy sor szigorító intézkedést hoztak a nemzeti kormányok Európa-szerte, ahol Magyarország az egyik legmegengedőbb szabályozást vezette be az este 11 órás szórakozóhely-zárással, szemben mondjuk a csehekkel, ahol a kijárási korlátozásokat még egy szinte teljeskörű boltzárral is megfejelték.

A kkv-szektor Európa-szerte 90 millió embert foglalkoztat, a legnagyobb bajban azonban az igazán kicsik vannak: Spanyolországban például a február óta összeomlott 85 ezer kkv 83 százaléka ötnél kevesebb embernek adott munkát.

 

A McKinsey felmérése figyelmeztető jel lehet a nemzeti kormányoknak, hogy ideje lenne az eddigieknél nagyobb mértékben megsegíteni a kkv-szektort. A Nemzetközi Valutaalap (IMF) blogján például óvva int attól, hogy a döntéshozók a 2008-as gazdasági válság kezelésének hibáit megismételve idő előtt vonják vissza az érintettektől a gazdasági támogatásokat, sőt:

„A vállalatok számára a szakpolitikában most már túl kell lépni a likviditási támogatáson, és biztosítani kell, hogy a fizetésképtelen, de amúgy életképes vállalatok továbbra is fennmaradjanak”– írja blogbejegyzésében az IMF, célozva ezzel a nagyobb volumenű tőkeinjekciók szükségességére, valamint az adósságok átstrukturálásának megkönnyítésére a vállalati szférában.

(forrás: azonnali.hu)

 

Hirdetés átugrása →