Feljönnek a fizikaiak

Az idei második negyedévben 1165 forint volt a fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére - derül ki a Trenkwalder több mint 7 ezer fő béradatait feldolgozó elemzéséből. Ez több mint 16 százalékos növekedést jelent a cég által 2018 hasonló időszakában tapasztalt 1000 forinthoz képest.

Egyre gyorsabb a kékgalléros munkavállalók órabérének növekedési üteme: a tavaly ilyenkor mért 13 százalék után most 16 százalékos a növekedés a Trenkwalder második negyedéves adatai alapján. Immár az alacsonyabban fizetett betanított munkát végzők körében is csupán a nyugat- és dél-dunántúli, valamint az észak-alföldi régiókban fordul elő 1000 forint alatti átlagbér. A szakmunkások ugyanakkor már szinte minden régióban jóval 1100 forint feletti átlagos órabérrel számolhatnak, a Közép-Dunántúlon és Közép-Magyarországon pedig már nem ritka a 1300-1400 forintot meghaladó órabér sem.

A fizikai órabérek dinamikus emelkedése egyes iparágak esetében már komolyabb gazdaságossági kérdéseket is felvethet- mondta Hamrák Viktor, a a Trenkwalder munkaerő-kölcsönzési üzletágvezetője. - A következő időszakok béremelési üteme elsősorban azon múlik, hogy mennyire súlyosbodik a munkaerőhiány, illetve, hogy a vállalatok milyen hatékonysági lépésekkel tudják ellensúlyozni ennek negatív következményeit."

A BDO Magyarország több mint 60 nemzetközi cég hazai leányvállalatánál dolgozó közel 500 középvezetőnek a béradatait vizsgálta meg. Az 500 és 800 ezer forint közötti havi bruttó fizetési sávban dolgozó alkalmazottak esetében a béremelkedés mértéke 2018 második negyedévéhez képest átlagosan 5,1 százalék volt. Tavaly ilyenkor 4,7 százalékos volt a növekedés, vagyis a bérek emelkedésének gyorsulása ebben a körben is észlelhető - mutat rá Hajnal Péter, a BDO Magyarország könyvelési, bérszámfejtési és outsourcing üzletágának partnere. Arra számítunk, hogy ez a gyorsuló tendencia a következő időszakban is folytatódni fog. Ezt egyrészt az infláció korábbinál magasabb üteme kényszerítheti ki a munkaadókból, másrészt a munkaerő megtartásának is fontos feltétele ez, hiszen ebben a körben egy jó munkahely-váltással akár 20-30 százalékkal magasabb bérszint is elérhető lehet - mondta Hajnal Péter.

Hirdetés átugrása →