Május 23-án a K&K Magazin és a BudapestLab szervezésében tartottuk meg tavaszi konferenciánkat, Családi Vállalkozások Napja címmel. Mintegy 150 résztvevő, inspiráló előadások, személyes történetek. A nagy érdeklődésre tekintettel a konferenciasorozat novemberben folytatódik.
Egyre több az olyan egykori cégalapító, aki immár 50 vagy éppen 60 felett jár, és el kell gondolkodnia azon, miképpen tud tíz éven belül a cég vezetésétől visszavonulni. A K&K Magazin és a BGE BudapestLab Vállalkozásfejlesztési Központ által szervezett konferencián körbejártuk a lehetséges opciókat. Kezdve a családon belüli generációváltáson, a cégen belül kinevelt vagy kívülről érkező menedzsment általi utódláson át egészen a cégeladásig. A konferencián ismét felléptek a nagy generációt képviselő sikeres cégalapítók, de mellettük olyan családtagok is, akik már aktív résztvevői az utódlási folyamatnak. Bízunk abban, hogy a családi cégek tulajdonosai egymás tapasztalataiból is tanulva készülhetnek fel a cégátadással, utódlással kapcsolatos kihívásokra, itt hallhatták, hogyan oldották meg azokat mások. Körbejártuk a négy lehetséges opciót, a családon belüli átadástól a cégen belül kinevelt vagy külső menedzsment önjáróvá tételén és a cégeladáson át a tőzsdei bevezetésig.
A nap során gyakorlott tanácsadók, kutatók, a téma szakértői segítettek abban, hogy a cég irányításától tíz éven belül visszavonulni tervező alapító megtalálja a számára optimális utat. A délutáni szekciók a cégátadás tipikusan problémás pontjaira koncentráltak, azok mélyebb megértésére kínáltak lehetőséget. Minden szekcióban egy szakértő moderátor segített kontextusba helyezni a témát, valamint egy gyakorló vállalkozó osztotta meg saját történetét. A hangsúly az interaktív tapasztalat megosztáson volt.
Következő eseményünk november végén: Utódlásra felkészülni 2.0 – Generációváltás a családi cégeknél. Részletek augusztus végétől honlapunkon: utodlasrafelkeszulni.hu