A magyar gazdaság egyik legnagyobb kihívása a hazai cégek generációváltása. A rendszerváltást követően vállalkozásba kezdő generáció tagjai az elmúlt években tömegesen érték el a nyugdíj korhatárt.
A CMBP becslése alapján körülbelül 2000 közepes és nagyvállalat működik, amelynek definíciója 300 millió forint vagy annál nagyobb EBITDA, amely az üzleti eredmény és az amortizáció összege. A körülbelül 1000 darab hazai magántulajdonban lévő közepes és nagyvállalat tulajdonosainak átlagos életkora 2018-ban 65 év volt. A problémát súlyosbítja, hogy az idősödő vezetők jelentős része nem készült tudatosan a generációváltásra, és hogy sok esetben az összes menedzsmentfunkciót vagy azok jelentős részét az alapító tölti be. Ez komoly problémát jelent a generációváltás, illetve a vállalat értékesítése során is. Az átörökítést nehezítik a keresleti oldalon felmerülő problémák is, a 2008-as gazdasági válságot követően a külföldi vevők érdeklődése alábbhagyott. Sajnos a hazai vevők sem aktívak a magyar tranzakciós piacon: számottevő tőkével rendelkező, mobilizálható menedzsment, illetve a tulajdonostól függetlenül is működő menedzsmentrendszerek hiányában „management buy-out”-ok – azaz menedzsment általi tulajdonrész-vásárlások – elvétve fordulnak elő. A versenytársak bizalmatlanságból, illetve az őket ugyancsak érintő generációváltás hatására nem vásárolnak cégeket. Mindezek mellett problémát jelent az is, hogy nincs megfelelő tudásbázis az integrációs problémák megoldására. A Concorde MB Partners becslése szerint a következő öt évben minimum 200- 300 hazai középvállalatot érintő tranzakciónak kellene megtörténnie, az azonban nem feltétlenül látszik, hogy honnan lesz erre befektető. A CMBP által promotált MBIbefektetés, mely során képzett, középkorú menedzserek vásárolnak cégeket, lehet az egyik megoldás. A generációváltás kérdésköréhez az érintett cégek elemzésével akartunk hozzájárulni. Kutatásunkban azt vizsgáltuk, hogy a hazai cégek nyilvános pénzügyi beszámolóinak adatai alapján milyen vállalati jellemzőket befolyásol szignifikánsan a tulajdonosmenedzser életkora. Az elemzésünkbe bevont vállalati jellemzők magukba foglalják a növekedési rátát, a növekedés volatilitását, a profitabilitást, a tőkeáttételt, illetve a likviditási rátát.
A kutatás eredménye: az alábbi négy hipotézist sikerült bizonyítanunk statisztikailag: a tulajdonosi életkor előrehaladtával csökken a vállalat árbevételének növekedése és az árbevétel volatilitása a tulajdonosi életkor előrehaladtával romlik a vállalat eredményessége, a tulajdonosi életkor előrehaladtával javul a vállalat likviditási rátája. Fontos azonban kiemelni, hogy bár statisztikai kapcsolatot sikerült felfedeznünk, közgazdaságtani szempontból is releváns összefüggést legnagyobb mértékben a növekedésre vonatkozó hipotézisünk esetében azonosítottunk: A tulajdonos egy éves öregedésével minden más tényező (kontrollváltozó) változatlansága mellett 0,58 százalékkal kisebb növekedést figyelhető meg. Ez tíz éves időtávon 5,8 százalékos növekedés-csökkenést jelent. Mindez figyelmeztetésként kell, hogy szolgáljon a hazai vállalatvezetők és gazdasági döntéshozók számára is: a magyar közép-és nagyvállalati szektor tulajdonosaink öregedése jelentős hatással van ennek a vállalati körnek a növekedésére, így a teljes gazdaság teljesítményére.