Minden harmadik cég beruházna

A kkv-k többsége növekedésre számít mind az árbevétel, mind a profit tekintetében az idei évben - derült ki a Budapest Bank 300 cégvezető körében elvégzett kutatásából. Beruházást a megkérdezett vállalatvezetők közel harmada tervez idén, átlagosan 45 millió forint értékben.

A kkv-k többsége kedvezőnek ítéli a pénzügyi teljesítményét és a megrendelés-állománya alakulását. A 2018-ban beruházást végzett, illetve a 2019-ben beruházást tervező vállalkozások pozitív várakozásokról számoltak be. Előbbiek főleg a pénzügyi teljesítményük, utóbbiak elsősorban a gazdasági környezet kérdésében optimisták. A cégvezetők kétharmada bízik árbevétel-növekedésben, emellett 56 százalék profitnövekedést is vár az idei évben, minden harmadik vállalkozás pedig a tavalyi szint megtartását véli lehetségesnek. A megkérdezettek egyharmada a fejlesztésre szánt összeget és az alkalmazottak számát egyaránt növelni szeretné.

„Magyarországon lassan 30 éves lesz a kis- és középvállalati szektor. Ezalatt számos családi cég nőtte ki magát stabil, jól strukturált vállalkozássá, azonban a kkv-k jelentős részénél továbbra is kiemelt figyelmet igényel a vállalatfejlesztés és a versenyképesség-növelés. Az ehhez szükséges korszerűsítő és hatékonyságnövelő beruházásoknak kifejezetten kedvez a mostani gazdasági környezet, miközben kedvező források is elérhetőek a cégek számára” – mondta Váczi Dávid, a Budapest Bank vállalati értékesítés támogatási vezetője.

2018-ban a kkv-k 58 százaléka eszközölt beruházást, nagyobb arányban a külpiaci tevékenységet folytató, illetve a 2019-ben beruházást tervező cégek valósítottak meg valamilyen fejlesztést. Tavaly a beruházások 33 százaléka gépek, berendezések és egyéb tárgyi eszközök beszerzésére irányult, amelyet 13 százalékkal a székhely- és telephelyfejlesztés követ. A tavalyi beruházások felét saját tőkéből, ötödét beruházási hitelből valósították meg a vállalkozások, az EU-s pályázati források aránya 8 százalék. A saját tőke aránya az IT-eszközök beszerzésénél a legmagasabb, míg a banki hitel mértéke a gép és termőeszköz-beszerzésnél kimagasló.

Ebben az évben a kkv-k 30 százaléka tervez beruházást, nagyobb arányban az 50 főnél több alkalmazottat foglalkoztató cégek, a külpiacokkal kapcsolatban álló, az ipari, valamint azok a vállalkozások, amelyek már tavaly is beruháztak. A beruházást nem tervező cégvezetők 87 százaléka a már megvalósult beruházást jelölte meg első számú okaként annak, hogy nem tervez további fejlesztést. A megtérülés hiánya vagy a forráshiány tehát nem jellemző gát. Az idei évre tervezett beruházások átlagos értéke 45 millió forint, amelyet leginkább gép és berendezés vásárlására költenének a vállalkozások, minden huszadik beruházó pedig székhely-, telephely-felújítást vagy IT-eszközbeszerzést tervez. A 2019-es beruházásokat a cégek 73 százaléka saját forrásból tervezi, hitelből minden ötödik beruházó finanszírozná költéseit, refinanszírozott hitelt pedig 9 százalék venne igénybe.

Hirdetés átugrása →