Tovább romlott a hazai cégek túlélési rátája, az 5 éves kort a cégek 72 százaléka, a 10 éves kort pedig csak a cégek 48 százaléki éri el.
Hiába a sok új cég és a magas cégalapítási kedv, úgy tűnik, a cégek hosszú távú életképessége továbbra is problémás” – mondja Pertics Richárd, az Opten céginformációs igazgatója. Az Opten elemzése szerint az elmúlt években évi 25-30 ezer új cég indult Magyarországon, ami úgy tűnik, még mindig magas érték a gazdaság méretéhez képest, legalábbis a túlélési ráta csökkenése erre enged következtetni.
A cégalapítási volumen jelentősen alacsonyabb a 2000-es évek eleji értékekhez képest, de az elmúlt 1-2 évben a cégalapítások csökkenése megállni látszott, és egyes időszakokban már pozitívba is fordult. Ez önmagában még jót is jelenthetne, hiszen úgy tűnt, a cégalapítások és a cégtörlések az egyensúly felé haladnak és stabilabbá válik a hazai cégstruktúra.
Azonban a cégek 5 és 10 éves túlélési képességét vizsgálva az látszik, hogy stabil cégszerkezetről még nem beszélhetünk. „A hazai gazdaságban jelentős arányban vannak régóta működő stabil, nagy múltú vállalatok is, azonban a fiatal cégeknek úgy tűnik, egyre nehezebb a terep” – mondja az Opten szakértője.
A túlélési arány csökkenéséhez nemcsak a természetes lemorzsolódás, hanem tervezett folyamatok is hozzájárulhatnak. A felvásárlások, összeolvadások szintén egyes cégek megszűnéséhez vezethetnek, ugyanakkor a megszüntetéshez vezető eljárásokat vizsgálva az derül ki, hogy nem ez a döntő tényező az alacsony túlélési képesség tekintetében. A megszűnő cégek döntő többsége vagy magára hagyott vállalkozás, vagy valamely hitelező kezdeményezett felszámolást ellene, így sajnos az alacsony túlélési ráta összességében negatív jellemzője a hazai gazdaságnak.
A túlélési ráta mellett azonban érdemes azt a tényezőt kiemelni, hogy a friss vállalkozások egy szűk rétege igen hamar komoly tényezővé válik. A 2013-ban alapított cégek 1 százaléka 5 év működés után már 1 milliárd Ft feletti éves árbevétellel büszkélkedhet. Ráadásul a tendencia azt mutatja, hogy ez az arány is növekedőben van. Tehát a csökkenő túlélési ráta mellett egyre szélesebb kör lesz viszonylag gyorsan sikeres vállalkozás, azaz erősen differenciálódik a friss cégek várható életútja.
A vállalkozások viszonylag rövid átlagos élettartamának köszönhetően a hazai cégek jelentős része jelenleg is fiatalkorú. A teljes cégbázis tekintetében a vállalkozások 46 százaléka 10 évnél fiatalabb. Ebben a tekintetben ugyanakkor javul valamelyest a helyzet, az összesített cégalapítási szám csökken, így a fiatal cégek cégstruktúrán belüli aránya csökken. A vállalkozások 23 százaléka 20 év feletti, nagy múltú cégnek számít, 2018-ban ez az arány még csak 20 százalék volt.