A K&H innovatív családi cégeket keres

A K&H negyedik alkalommal keresi azokat a családi cégeket, amelyek az üzleti szektor számára példát mutathatnak a generációváltás sikeres levezénylésében, a hosszú távú fenntartható működésben, a társadalmi felelősségvállalásban, valamint idei újdonságként az innováció területén tett törekvéseikkel. 

A KSH legfrissebb jelentése szerint tavaly történelmi csúcsra ért a kutatás-fejlesztési (K+F) ráfordítás: 2018-ban ugyanis közel 630 milliárd forint volt az erre fordított összeg, ami a GDP 1,49%-ának felel meg. Ilyen magas arányra a rendszerváltás óta nem volt példa. „A K+F ráfordításoknak kiemelt szerepe van, hiszen ez az ország versenyképességének egyik mutatója, emellett pedig kulcsszerepe van a felzárkózásban is. A mostani szám örvendetes, de egyúttal azt is látni kell, hogy a jelenlegi aránnyal egyelőre még csak az Európai Unió középmezőnyében szerepelünk. Mivel hazánkban a családi vállalatok száma meghatározó – a KPMG European Family Business Barometer felmérése alapján ugyanis a vállalatok mintegy 70%-a ilyen vállalat –, kiemelt szerepük van az ország innovációs teljesítményében” – mondta  Ékes Ákos, a K&H családi vállalatok szakértője.

K+F a családi vállalatoknál

A kutatás-fejlesztésnek nem csak az ország versenyképességének növelésében van kulcsszerepe, hanem abban is, hogy a családi vállalatok lépést tudjanak tartani a többi nagyvállalat fejlődésével. Ehhez elengedhetetlen a piaci trendek feltérképezése és követése, a folyamatos fejlesztés, a digitalizáció és az innovatív megoldások alkalmazása. Emellett az is fontos, hogy az idősebb generáció nyitott legyen a fiatalabb munkavállalók újító ötleteire. „A kutatás-fejlesztésnek kiemelt szerepe van a fenntartható növekedésben. Az OECD felmérése alapján a magyar cégek ugyan élnek a digitalizáció adta lehetőségekkel, sok esetben viszont az csak egy-egy speciális területet érint, ami nem feltétlenül alkalmazható a cég egészén. Idén ezért új, innovációs kategóriával bővítettük a családi vállalatokat célzó K&H családi vállalatok kiválósági díjat, hogy a jó példákkal inspirációt tudjunk adni a többi vállalatnak” –tette hozzá a szakember.

A K&H családi vállalatok kiválósági díjra idén négy kategóriában jelentkezhetnek a cégek:

  • elmúlt években megvalósult vagy a közeljövőben tervezett innovációs fejlesztések,
  • sikeres és fenntartható hosszú távú stratégia kidolgozása és megvalósítása,
  • a családi értékek beépítése a vállalatvezetésbe és a generációváltás sikeres kezelése,
  • a cég elkötelezettsége a társadalom iránt.

A pályázat benyújtásának határideje: 2019. október 27.

További információk, pályázati kiírás és nevezési lap: https://www.kh.hu/kivalosagi-dij

Hirdetés átugrása →