Teniszpálya falakkal, vagy squash napfényben – ezek a leírások jól mutatják, miként ötvözték a két népszerű ütősportot, hogy megszülessen egy harmadik, a padel. Szórakoztató, látványos, és az alapokat elég gyorsan el lehet sajátítani. Kipróbáltuk!
Hozzánk csak az utóbbi években érkezett meg a padel, de a története meglepő módon majd fél évszázaddal ezelőtt kezdődött. Történt pedig a 60-as évek végén, hogy Mexikóban egy Enrique Corcuera nevű úr teniszpályát akart építeni acapulcói ingatlanán, de a hely adottságai miatt erre nem volt lehetőség. Így kisebb lett a pálya, és körülvette falakkal. Kitalált egy új játékot, amely persze némileg hasonlít a teniszre, de kisebb ütővel, puhább labdákkal játsszák, és a falakat is bevonták a játékba. A padel elsősorban Latin-Amerikában hódított, majd Spanyolországon át megérkezett Európába is.
Nagy előnye, hogy szinte bárki röpke tíz perc alatt elsajátíthatja az alapokat, félóra múltán pedig már szórakoztató játékot játszhat – mondja Aczél László, a Magyar Padel Szövetség alelnöke. Olyanok a pálya adottságai, hogy könnyű befutni, hiszen kisebb, mint a tenisznél, a labda pedig a squashnál nagyobbat pattan, így kisebb erő kell a játékhoz. Persze előny, ha valakinek van múltja valamely labdajátékban, hiszen a labdaérzék azért itt is fontos – teszi hozzá.
A padelt szabad ég alatt játsszák, ebből következően a budai Premier Padel pályáin áprilistól októberig tart a szezon, de tervbe van a három pálya téliesítése is. A padelnek hivatalosan csak páros verziója van.
(Cikkünk teljes terjedelmében a K&K Magazin júniusi számában jelent meg. Keresse a nagyobb újságosoknál, vagy fizessen elő! Ha kérdése van, írjon nekünk!)