Startol a mentorprogram Jász-Nagykun-Szolnok megyében

A kormány kkv-stratégiájának egyik alappilléreként hívta életre az Országos Vállalkozói Mentorprogramot. A 2020 végéig uniós támogatással, 3,3 milliárd forintból megvalósuló program a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK), az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM), valamint a SEED Kisvállalkozás-fejlesztési Alapítvány szervezésében valósul meg.

A projektet a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kereskedelmi és Iparkamara épületében mutatták be. A rendezvényt dr. Sziráki András, a megyei kamara elnöke nyitotta meg, röviden vázolva a megye folyamatosan növekvő gazdasági helyzetét. Szabó István alpolgármester is köszöntötte a résztvevőket, beszédében kiemelte, hogy a kis- és középvállalkozásoknak megyénkben is óriási szerepe van a foglalkoztatásban.

A mentorprogramot dr. Surányi Róbert vezető programkoordinátor ismertette. A koordinátor kifejtette, egy mai átlagos hazai kkv-ra az a jellemző, hogy a munkavégzés és a hatékonyság a termelékenységgel összefüggésben alacsony, nemigen törekednek külpiacra, kevés innovációt alkalmaznak, nem élnek a források adta lehetőségekkel, egy relatíve jelentős részük pedig kényszervállalkozás.

Ezen szeretnének a projekt révén javítani, egy tapasztalt vállalkozókból, szakemberekből álló mentorhálózat kialakításával. A támogatást nyújtó hálózat személyes mentorálást biztosít a célcsoportként megjelölt női vállalkozók, a fiatal vállalkozók és a generációváltás előtt álló cégek számára, továbbá szakmai mentorálást nyújt a külpiacra lépést tervező, illetve részesedésüket növelni szándékozó, valamint beszállítói vállalkozások számára. Emellett országosan és ingyenesen elérhetővé válnak a hatékonyság növelését szolgáló pénzügyi és vállalkozói szemléletformáló tartalmak.

Peterdi Edit megyei programkoordinátor ismertette, miként jelentkezhetnek a projektbe. Az összejövetelen a mentorálást vállaló megyei cégek is bemutatkoztak.

(forrás: szoljon.hu)

Hirdetés átugrása →