Magyarországon közel 1,8 millió vállalkozás volt 2018-ban, és tízéves intervallumot tekintve jól látszik, hogy ez a szám szinte folyamatosan emelkedik. Jelentős szerkezeti átalakulás is volt az elmúlt tíz évben az önálló vállalkozások javára, ugyanis 10 évvel ezelőtt még 36 százalék volt a társas, és 64 százalék az egyéni vállalkozás aránya.
Ez napjainkra eltolódott, és 70 százalékot tesz már ki az egyéni vállalkozások aránya– emelte ki Freid Mónika, a Központi Statisztikai Hivatal Tájékoztatási Igazgatóságát irányító elnökhelyettese, a Világgazdaság Magyar vállalatok, családi vállalatok című konferenciáján.
A működő vállalkozások egy szűkebb kört jelentenek, valamivel több, mint 700 ezres közösséget alkotnak.
Az egyéni vállalkozóknak a minimális túlsúlya mellett a társas vállalkozások szerkezete lényegében évek óta változatlan, zömében kft-k és bt-k vannak túlsúlyban, és csak 1,3 százalékot képviselnek a zrt-k a teljes vállalkozási körben.
Tevékenységi adatok alapján a vállalkozások túlnyomó része a kereskedelemben, valamint a gépjárműjavítás területén működik, ezt követi a tudományos és műszaki tevékenység, a harmadik a sorban az építőipar.
Ha azt is vizsgáljuk, hogy milyen az egyéni, illetve társas vállalkozások aránya ezeken belül, megállapítható, hogy a legtőkeigényesebb és nagy létszámot igénylő ágazati körben lényegesen magasabb a társas vállalkozások részaránya, és jellemzően a szolgáltatási szektorban nagyobb a súlya az egyéni vállalkozásoknak és kkv-knak. Ez azt jelenti, hogy ezer cégből 992 kisvállalkozásnak tekinthető, 7 középnek, és csak egy nagyvállalatnak. A kisvállalkozásoknál főként a kereskedelem és tudományos, műszaki tevékenység teszi ki a legnagyobb arányokat, míg a közép és nagyvállalatok esetében a feldolgozóipar a legnagyobb arányú.
Tavaly közel százezer új vállalkozás alakult, közel negyede a pénzügyi szektorban, 20 százaléka a művészet, szórakoztatás szektorában, és a mezőgazdaság és építőipar, amelyben 15 százalék feletti volt az új vállalkozások aránya.
A gazdaság növekedése, a potenciál, az innováció előhívott egy olyan vizsgálati fókuszt is, hogy megfigyeljék, melyek a gyorsan növő vállalkozások. Azok a tíz főnél nagyobb vállalkozások sorolhatók ide, amelyek 3 éven keresztül átlagosan 10 százaléknál jobban tudják növelni mind a létszámukat, mind az árbevételüket. A KSH szakértője elmondása szerint ez a szám 2010-ben még háromezer alatti volt ez a létszám, 2017-ben azonban már meghaladta a négyezret.
Kizárólag Budapesten és Pest megyében jellemző, hogy a társas vállalkozásoknak túlsúlya van az országban, minden más megyében az egyéni vállalkozások vannak többen.
A kkv-k túlnyomó részét a mikrovállalkozások teszik ki, és szolgáltatást végeznek,de haladva a cégmérettel felfelé, egyre nő a termelő szektor aránya a szolgáltatás rovására. A foglalkoztatottak számát tekintve, a kkv-k adja a foglalkoztatottak 65 százalékát, ezen belül is 35 százalék a mikrovállalkozások, 18 a kisvállalkozások, és 12 a középvállalkozások aránya. Hozzáadott értékben azonban kevesebb, mint felét állítják elő a kkv-k, és csak 16 százalékot tesznek ki az összes vállalkozás export árbevételéből.
A hazai irányítású vállalkozások a foglalkoztatottak 74 százalékát, a beruházások 54 százalékát, és a hozzáadott érték 50 százalékát teszik ki.
forrás: vg.hu