Készül a Kormány új kkv stratégiája, amely öt területen igyekszik támogatni a mikro-, kis- és középvállalkozásokat. A programnak része az adminisztrációs terhek csökkentése, az új technológiákhoz és a forrásokhoz való hozzáférés támogatása, a külpiacra való jutás segítése, valamint a generációváltás levezénylése.
Minderről Kecskemétenen beszélt dr. György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára.
Hivatalosan november 5-én jelentik be a Kormány új kkv stratégiáját, amelynek előkészületei keretében közel 1000 vállalkozót hallgattak meg szerte az országban – itt Kecskeméten is – annak érdekében, hogy felmérjék a szektor igényeit. A megbeszélések elemei beépülnek majd a jövő hónapban bemutatásra kerülő programba. A stratégiának 5 fő eleme lesz – mondta ma (péntek) délelőtt Kecskeméten dr. György László gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkár, akit a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara hívott meg.
– Abban egyeztünk meg a vállalkozókkal, hogy van néhány nagyon fontos beavatkozási pont. Az egyik, hogy miként tudjuk őket digitalizálni, és hogyan tudjuk az állam által nyújtott szolgáltatásokat gyorsabban eljuttatni hozzájuk, annak érdekében, hogy a 21. század kihívásainak megfeleljenek – mondta szerkesztőségünknek az államtitkár.
Az adminisztrációs terhek csökkentése mellett az új technológiákhoz és a forrásokhoz való hozzáférés, a külpiacra való jutás támogatása, valamint a generációváltás levezénylése jelent prioritást a Kormány új kkv stratégiájában.
Ezzel együtt tovább erősödik majd a mikro-, kis- és középvállalkozások, valamint az önkormányzatok kapcsolata is. Kecskeméten ez már most is jól működik – mondta a Kecskeméti Médiacentrumnak a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke. Gaál József szerint ilyen az AIPA Kft. vagy a Kecskemét 4.0 munkacsoport.
– Ezen belül például a humánerőforrás munkacsoport, ahol 40-50-60 vállalkozás vezetője vesz részt az egyes megbeszéléseken és nagyon komoly háttérinformációk alapján alakulnak azok a szabályzók, amelyek a városvezetését érintik – fogalmazott az alpolgármesterként a városvezetésben a vállalkozókat is képviselő kamarai elnök.
A Kormány új kkv stratégiájának mintaterülete az építőipar lesz, ahol az új rendszer elemei közül több is működik már. Ezeket egyébként hamarosan Kecskeméten és megismerhetik az érdeklődők, a novemberben harmadik alkalommal megrendezésre kerülő modern gyárak éjszakája keretében.
(forrás: hiros.hu)