A magyarországi munkavállalók 71 százaléka kis- és közepes vállalkozásoknál (kkv-k) dolgozik, így számukra sem mindegy, hogy hogyan alakul a kkv-k következő évtizedre szóló fejlesztési stratégiája – mondta Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetségének elnöke kedden az M1 aktuális csatornán.
A stratégia megalkotása előtt ezer vállalkozás véleményét kérték ki különböző fórumokon, ezen kívül a dokumentumot értékelte a Vállalkozásfejlesztési Tanács, amelynek a szakszervezetek is tagjai – tette hozzá.
Hangsúlyozta: különösen fontos a kkv-k fejlesztése, hiszen a gazdaság által megtermelt hozzáadott értéknek mintegy 47 százalékát és az export 20 százalékát a kkv-k biztosítják.
Elmondta: a kkv-k többségükben magyar tulajdonú cégek, amelyek beépültek a magyar gazdaságba, mégis fejlesztésekre van szükségük egyes területeken. A digitalizáció, a robotika, az új menedzsment tudása, a hálózatosodás és az új exportpiacokon való megjelenés ilyen területek, amelyekre az összefoglaló stratégiát már a kormány elfogadta, és ezek részleteit november 5-én mutatják be.
A felsorolt célok megvalósítására Magyarország az idén mintegy 146,5 milliárd forintotfordít állami és uniós forrásokból, amelyeknek egy jelentős része vissza nem térintendő lesz – mondta Palkovics Imre.
(forrás: newtechnology.hu)