Vállalkozz úgy, mint egy rocksztár

A nagyszülőkig visszamenőleg mindenki zenész volt a családban, de ő a marketinget választotta. Ám amit a zeneiparból tanult, azt máig kamatoztatja az üzleti életben. Wolf Gábor, a Marketing Commando vezető tanácsadója a 11. Marketing Expón tartott előadást.

Tudatában kell lenni annak, hogy miért akar valaki a szakmája sztárja lenni. „Számomra ez a szabadság volt. Nálunk otthon egymásnak adták a sztárok a kilincset. Gyerekként nagyon tetszett, ahogy zeneszerző édesapámhoz jöttek. Tetszett, hogy nem szóltak bele a munkájába. Én is a saját feltételeim szerint akartam dolgozni. Engem ez motivált” – árulta el Wolf Gábor.

Inspirálódj sok helyről

„Az amatőr egy forrásból lop. A profi sokból” – ezt John Lennon mondta, aki Pablo Picassótól kölcsönözte, aki pedig T. S. Eliottól csente. A legnagyobb zenészek sok forrásból merítenek.

A vállalkozás nyelvére lefordítva ez azt jelenti, hogy inspirálódj sok helyről. Ne aversenytársaktól meríts ötleteket, hanem más iparágakból, vagy akár teljesen más területekről. A tudomány, a művészetek, a sport, a politika, a vallás mind új ötletek, innováció forrása lehet. Az a cég, amelyik ilyen forrásokból merít, az egyedi, karakteres.

„Én például sok inspirációhoz jutok a sportból. A sportban nyíltan beszélnek a sikerhez vezető út nehézségeiről, fájdalmairól. De nézd meg száz cég Instagram-oldalát. Senki nem beszél arról, hogy milyen nehézségekkel nézel szembe megrendelés után. Hát elkezdtem kegyetlen őszinteséggel ezekről a nehézségekről posztolni. Máig ezek a legnépszerűbb bejegyzések, és egyedi színt vitt a kommunikációba” – mondta a kisvállalati marketing szakértő.

Kampány teljes hangerővel

Aki sztárrá akar válni a piacán, annak úgy kell kampányolnia, mint egy sztár. Egy sztár hónapokon keresztül teljes erőbedobással hirdeti az új lemezét, hogy minél többen megvegyék. Lemezbemutató koncertet ad, koncertturnéra indul, a rádió játssza az újdalokat, nyilatkozik a médiában és sosem mulasztja el ügyesen népszerűsíteni az új lemezét.

Néhányan attól sem riadnak vissza, hogy egy kis botránnyal irányítsák magukra afigyelmet. A Super Furry Animals nevű zenekar a zenélő kék harckocsijával keltett feltűnést, amit a szűkre szabott reklámköltségvetéséből vett.

Egy sztár mindent megkap

Az önbizalomhiány sokakat elvág a sikertől. Az önbizalomhiány pedig önbizalomhiányos hirdetéseket szül. Ha másban nem is, legalább abban higgy, amit csinálsz.

Nekünk, kelet-európai vállalkozóknak meg kell ezt tanulnunk. Merni kell kiállni a világ elé.

Erre a legjobb módszer – amit a sztárok is csinálnak –, hogy a legjobb rajongóknak készítenek zenét. A legjobb vevőidnek írj kampányt, nekik írj reklámot. Ez magabiztosabbá tesz, ami átjön a szövegeken is.

Ki méltó a sztárságra?

Wolf Gábor zeneszerző édesapjától azt tanulta, hogy nem az a profi zenész, aki tehetséges, hanem aki időben megjelenik a próbán. A sikerhez állandó gyakorlás kell. Ezt a hozzáállást érdemes ellesni a zenészvilágtól.

(X)

 

Hirdetés átugrása →