2,4 milliárd forint támogatás

2,4 milliárd forint támogatást nyert 150 kkv munkahelyteremtésre. Ez 3 ezer munkahely létrehozásához vagy megőrzéséhez járul hozzá - jelentette be Varga Mihály pénzügyminiszter.

A pénzügyminiszter az MTI-nek elmondta: a program eddigi kiírásainak köszönhetően az utóbbi években több mint 55 milliárd forint támogatás jutott el a magyar kisvállalkozásokhoz, amellyel 28 ezer új munkahely jött létre Magyarországon.

A kormány azzal a céllal indította a munkahelyteremtő beruházási támogatást, hogy erősítse a munkaerő-tartalék foglalkoztatását és a hátrányos helyzetű térségek gazdasági, társadalmi felzárkózását.

Mire fordíthatják a támogatást?

A támogatás keretében a legfontosabb az innováció, így többek között új eszközök, gépek beszerzése, ingatlanvásárlás, bérleti díjak, vagy lízingköltségek számolhatóak el.

A program a vállalkozások versenyképességének növelése mellett a kis- és középvállalkozások exportpiacokra történő kilépését is érdemben segíti, amit a vállalkozóbarát szabályozási és adózási környezet is támogat. A korábbi pályázati kiírásokhoz képest az alaptámogatás összege tovább növekedett, ezáltal az egy munkahelyre jutó legmagasabb elérhető támogatási összeg – a kiegészítő támogatási összegeket is figyelembe véve – 2019-évben már 3,6 millió forint – közölte a miniszter.

A nyertes vállalkozások listája itt található.

(forrás: piacesprofit.hu)

Hirdetés átugrása →