Az önvezetés minden kétségetforradalmasítani fogja a közlekedésipart. Szakértők egyetértenek abban, hogy bár a jelenleg is zajló járműipari forradalom még igen korai stádiumban van és beteljesedésére előreláthatólag 2030-ig várni kell, az önvezető technológiák fejlesztésével kifejezetten érdemes foglalkozni.
A BÉT50 Klub idei utolsó, novemberi rendezvényén az autóipari jövő volt terítéken.
Nem véletlen, hogy a 10 legnagyobb autógyár közül 8 gondolkozik önvezető járművek előállításában, vagy az, hogy a 2021-es modellkínálat több mint 40 százalékánál előreláthatólag jelen lesz az elektromos hajtáslánc is. Előrejelzések alapján kijelenthető, hogy az önvezető járművek iparága – az önjáró megoldások korai, elsősorban európai adaptációjának köszönhetően – a következő években folyamatos növekedést tapasztalhat.
Az innováló technológiák alkalmazása különösen függ az aktuális, illetve az elkövetkező évek gépjárműhasználati szokásaitól, például a felhasználók által megtett távolságok mértékétől, vagy a hajtásláncok (elektromos, dízel) összetételétől. A digitalizációs folyamatok mindemellett számos új lehetőséggel kecsegtetnek az autózás, a mobilitás terén, amelyek további opciók, szolgáltatások előtt képesek megnyitni az utat, többek között az önvezető elektromos autók irányába. Ebben a technológiai folyamatban Európa innovátor szerepe megkérdőjelezhetetlen: a globális önvezetési szabadalmak nagyjából 60 százaléka európai fejlesztő cégekhez kötődik.
Kontrollált keretek között, egyes utakon és épületekben (például mélygarázsokban) jelenleg is folynak az önjáró technológiák tesztelését szolgáló kísérletek és szimulációk, azonban ahhoz, hogy az önvezető autók a közutakon is megjelenhessenek, a jogi szabályozási környezet és az emberek hozzáállásának, felelősségi körének fejlődése, együttműködése szükséges. Mindemellett lényeges a legújabb technológiák gazdaságos elterjesztését szolgáló új ökoszisztémák kialakítása is: a hagyományos mérnökök és a szoftvermérnökök között jelenleg 11:1 arány tapasztalható, amely például a digitális összekapcsolhatóság tekintetében kifejezetten alacsony mértéket takar.
Bár számos utópisztikus, már-már túlzóan optimista elvárás kapcsolódik a köztudatban az új technológiához, érdekes a fogyasztói szokásokról alkotott aktuális statisztikákat is megemlíteni, amelyek egyszerre bizakodók és szkeptikusak.
Míg a felhasználók 68 százaléka hajlandó lenne többet fizetni egy önvezető autóért, 85 százalékuk pedig hisz az önvezetés fejlesztésében végbemenő áttörésekben, 65 százalékuk nem bízik meg a jelenlegi technológiában, 90 százalékuk pedig kifejezetten igényli a jármű feletti uralmat*. Utóbbi tényezőkre pozitív hatással lehet az autók biztonsági statisztikáinak, vagy a tesztvezetések eredményeinek nyilvános közzététele, amelyek növelhetik az érdeklődést és a bizalmat az önjáró autók iránt. Amennyiben a felhasználók, valamint a jogalkotók megbizonyosodnak a technológia kézzelfogható biztonságáról, az abba vetett bizalom egyértelműen megerősödhet.
Egyes vezetési aspektusok tekintetében, az önvezető járművek – az emberi irányítással szemben – már most biztonságosabbnak tekinthetők, hiszen a technológia alkalmazásában nem játszanak közre olyan tényezők, mint a kialvatlanság, vagy a tudatmódosító szerek (pl. alkohol, kábítószer) alkalmazása. Mindemellett a vizuális eszközök az embernél szélesebb látókörrel rendelkeznek, valamint úgy lettek megtervezve, hogy a közlekedési szabályokat betartsák – utóbbit az emberi sofőrök vagy önként, vagy önkéntelenül hajlamosak figyelmen kívül hagyni. Ez egy különösen fontos szempont, hiszen a halállal, sérüléssel, vagy szimpla károkozással végződő közlekedési balesetek túlnyomó többsége emberi hibából fakad, amelyre az önjáró autók képesek biztonságos alternatívát kínálni. Az önvezető járművek egyúttal kényelmi szempontokat is képesek kielégíteni, hiszen a vezetéssel eltöltött idő csökkenését is eredményezheti, amelyet a felhasználók más elfoglaltságokkal helyettesíthetnek a jövőben.
Úgy fest, a befektetők is világszerte egyre nagyobb bizalmat szavaznak az önvezető technológiákat fejlesztő vállalatoknak: míg 2013-ban 18 befektetés született 405 millió USD értékben, 2018-ra 146 tranzakció valósult meg, amelyek értéke meghaladta a 10 milliárd USD-t**. Továbbá, az európai önvezetésre vonatkozó előrejelzések 2023 és 2030 között mintegy 18,4 százalékra becsülik az iparág összetett éves növekedési rátáját (CAGR, Compounded Annual Growth Rate)***, amely 2030-ra 191,6 milliárd USD-t tehet ki.
Ugyan a piac fejlesztése kapcsán korai lenne pontos előrejelzést adni az önvezetés jövőjéről, a technológia ígéretessége és rohamos fejlődése az iparág növekedésére utal. Ehhez a fejlesztőknek számos nehézséggel kell szembenézniük, többek között a technológiai megoldásokkal, vagy az emberi aggodalmakkal kapcsolatosan - például mindazzal a potenciális változással, amely a vezetéshez, fuvarozáshoz köthető állások elvesztésével járhat.
Amennyiben az ipar fejlesztése tovább halad a jelenlegi pályán, az önvezető autók jó eséllyel kielégíthetik a felhasználók széles körének igényeit, illetve jelentősen csökkenthetik az emberi hibából származó haláleseteket, sérüléseket és közlekedési károkat. A technológia gyors fejlődésének köszönhetően csupán idő kérdése, mikor jelennek meg nagyobb számban a mesterséges intelligencia által vezérelt járművek.
(forrás: K&K Magazin)