A K&H duplán is az év bankja

A K&H kapta „Az év legjobb bankja Magyarországon” elismerést a The Financial Times gondozásában megjelenő The Banker nemzetközi pénzügyi magazin szakmai versenyén

Hetedszer kapta meg a K&H „Az év bankja Magyarországon” díjat, a The Financial Times gondozásában megjelenő The Banker nemzetközi pénzügyi magazin szakértői által odaítélt elismerést. A díj odaítélésénél a pénzügyi eredményeket és a növekedési és teljesítménymutatókat részletesen vizsgáló elemzés mellett olyan szempontokat is figyelembe vettek, mint a pénzintézetek helyi gazdaságban betöltött szerepe, illetve az innovatív és költséghatékony technológiai megoldásokat. Korábban ebben az évben a K&H kapta az Euromoneytól a „Magyarország legjobb bankja 2019” címet is. Ez a negyedik olyan év, amikor a K&H mindkét díjat elnyerte ugyanabban az évben.

 

„Nagyon büszkék vagyunk „Az év legjobb bankja Magyarországon” díjra, amely 4000 munkatársunk munkájának és ügyfeleink hűségének köszönhető. A díj annak is elismerése, hogy a K&H felgyorsította  digitális, innovatív átalakulását, kiemelt figyelmet fordítva a kategóriájában legkiemelkedőbb ügyfélélményre minden csatornáján keresztül, folyamatainak és szervezeti felépítésének egyidejű egyszerűsítésével. Ennek eredményeképp a K&H növekedése folytatódott, támogatva a magyar gazdaságot és kiemelkedő pénzügyi eredményeket hozva. Ma már több mint félmillió ügyfelünk rendelkezik biometrikus profillal, amely lehetővé teszi számukra a dokumentumok elektronikus aláírását.  Ezen kívül fiókjaink negyven százaléka teljesen készpénzmentes, azaz ügyfeleink a hét minden napján, napi 24 órában igénybe vehetik pénzforgalmi szolgáltatásainkat. Ügyfeleink fele a mobil alkalmazás segítségével intézi a napi banki ügyeit, ami majdnem 40 %-kal több mint tavaly ilyenkor.  Egyből négy személyi hitelt a most nyáron bevezetett teljesen online kölcsönként helyezünk ki. Célunk, hogy megfelelve a 21. századi fogyasztók igényének a legkényelmesebb, leggyorsabb és legegyszerűbb formában biztosítsuk a mindennapi bankolás élményét – tájékoztatott David Moucheron, a K&H Csoport vezérigazgatója a londoni díjátadó gála után.

(forrás: K&K Magazin)

 

Hirdetés átugrása →