2020-ban a kkv-k 34 százaléka 2 millió forint alatt tervez befektetni, míg a többség 5-10 millió forint között kíván IT eszközöket finanszírozni. – derül ki a Rentasystem 120 cégvezetőt megkérdező felméréséből.
A kkv-k és a nagyvállalatok IT és egyéb eszköz-beruházásait és azok finanszírozási hátterét vizsgálta a Rentasystem. A tavalyi évhez hasonlóan továbbra is stagnálnak az IT beruházások, a tartós bérleti konstrukció azonban óriási növekedésnek indult.
Immár hatodik éve kutatjuk a beruházási kedv és a finanszírozási háttér témakörét, és idén is van szemmel látható változás, az elmúlt két év megtorpanása után idén ismét látványosan nő az érdeklődés a tartósbérlet iránt – állítja Székely Balázs, a cég ügyvezető igazgatója.
A megkérdezettek 59 százaléka az árbevétel 1-2 százalékát költötte 2018-ban IT eszközökre, kis százalékuk azonban az árbevétel 3-10 százalékát is hajlandó volt IT beruházásra fordítani.
Mire költenek a cégek leginkább?
A korábbi évekhez hasonlóan főként munkaállomásra és szerverre (21 százalék), informatikai biztonságra (13 százalék), mobileszközökre (12 százalék) költenek a cégvezetők. Tavaly a megkérdezett nagyvállalatok 12 százaléka azt válaszolta, hogy tervez autóflotta fejlesztést 2019-ben, ez az érték idén sem változott, a cégvezetők továbbra is nyitottak az autóflotta és az egyéb gépi berendezések esetében finanszírozói közreműködés igénybevételére.
A megkérdezett vállalatok 15 százaléka 2 millió forint alatt tervez gépek és egyéb berendezésekre beruházni, 4,2 százalék 2-5 millió forintért, 8,3 százalék 5-10 millió forintért, 7,5 százalék 10-25 millió forintért, 2,5 százalék 25-50 millió forintért tervez költeni, 5,8 százalék pedig 50 millió forint feletti értékben tervez beruházni gépekre, egyéb berendezésekre.
Csak a cégek 17,8 százalék tudta, hogy mezőgazdasági és építőipari gépeket és szoftvereket is lehet tartós bérelni, és 13,9 százalék vélte úgy, hogy robottechnológiai eszközök operatív lízingje is lehetséges. Ennél is kevesebben tudták, hogy akár orvosi eszközöket, valamint LED világítástechnikai eszközöket is lehet bérelni.
A vállalatok 38 százaléka tavaly azt felelte, hogy semleges a gazdasági kilátásokat illetően, idén ez az érték 30 százalékra csökkent, míg 12 százalék nagyon pozitív volt a gazdaság alakulását tekintve (2018-ban csupán 9 százalék).
Tavaly a megkérdezettek 70 százaléka a készpénzzel kívánta leginkább finanszírozni IT eszközeinek beszerzéseit, idén már csak a vállalatok 46 százaléka gondolja úgy, hogy ez a legjobb finanszírozási forma, ami igen jelentős elmozdulás, és a gazdasági szereplők viselkedésének rugalmasabbá válását markánsan jelzik. Autóbeszerzés esetén már csak a megkérdezettek 30 százaléka részesíti előnyben a készpénzes finanszírozást, 16 százalék a lízingre, 10 százalék pedig a tartós bérletre esküszik.
Itthon továbbra is kevesebben gondolnak a tartós bérletre, mint a Magyarországnál fejlettebb európai országokban, de ez betudható annak, hogy a cégvezetők 40 százalékának nincs teljes körű információja a tartós bérletről. 33 százalék egyáltalán nem tájékozott az informatikai tartós bérlet kapcsán, a megkérdezettek mindössze 27 százaléka van tisztában a fontos tudnivalókról.
A legtöbben (21 százalék) szakmai hozzáértés alapján választana szolgáltatót, és előnyben részesítik, ha IT berendezések, autók, egyéb gépek és egyéb berendezések finanszírozását is kézből vehetik igénybe, 17,2 százalék pedig a stabil szolgáltatói hátteret tartja fontosnak.
(forrás: vg.hu)