A kis- és középvállalkozások adták a magyar gazdaságban megtermelt hozzáadott érték 46 százalékát és a nettó árbevétel 42 százalékát az elmúlt évben, számuk pedig 4,1 százalékkal nőtt.
A Magyarországon működő vállalkozások 99,1 százaléka kis- és középvállalkozás volt tavaly is, az arányuk 2013 óta változatlan - írja a Világgazdaság. A kkv-kon belül a mikrovállalkozások részaránya - 94,7 százalékkal - némi növekedést mutatott, miközben a kisvállalkozásoké (4,6 százalék) kismértékben csökkent.
A középvállalkozások részaránya 0,7 százalékon stagnált.
A Központi Statisztikai Hivatal A kis- és középvállalkozások jellemzői című kiadványból kiderül, hogy tavaly 749 ezer nem pénzügyi főtevékenységű kkv működött Magyarországon, 4,1 százalékkal több, mint egy évvel korábban.
Legjobban a középvállalkozások száma bővült egy év alatt. A szolgáltató szektorban, azon belül is a gépjárműjavítás és a szakmai, tudományos műszaki tevékenység területén működött a kkv-k döntő hányada. A versenyszférában dolgozók csaknem kétharmadát foglalkoztatták a kkv-k.
(forrás: napi.hu)