Így készülhetnek fel a családi cégek a közelgő recesszióra

Újabb gazdasági visszaesés közeleg, hazánkba azonban várhatóan lassabban és kevésbé markánsan gyűrűzhet be a recesszió, mint tíz évvel ezelőtt. Nem mindegy, hogyan reagálnak majd a családi cégek, mivel a hazai vállalati szektor 70%-a ezen cégekből áll.

Az előny most náluk van, hiszen egy válságot már átéltek, ami három kulcstényezőre tanította meg őket: tudatos stratégiai és pénzügyi tervezés, fejlesztés és gyors reakció kell a sikeres túléléshez – hangzott el a K&H székházban szervezett családi vállalatok klubon.

 

Közeleghet egy újabb gazdasági visszaesés, hiszen a világkereskedelem – főként a kínai gazdaság növekedésének erőteljes lassulása miatt – egyre visszafogottabb, az exportpiacok szűkülnek. Habár az előrejelzések szerint a magyar GDP a tavalyi 5,1 százalék után idén 4,3, jövőre pedig mindössze 2,7 százalékkal nőhet, aggodalomra egyelőre nálunk nincs ok. A kirobbanó hazai kiskereskedelmi és építőipari adatok ugyanis azt mutatják, hogy a magyar gazdaság erősebb, mint 2008-ban volt, ennek köszönhetően pedig most sokkal lassabban gyűrűzhet be a válság, és nem várható annyira drasztikus hatás. „A 2008-as válság érzékenyen érintette a magyar gazdaságot, a magyar vállalatokat egyaránt. Mivel a hazai cégek megközelítőleg 70%-a családi vállalat, nem mindegy most sem, hogy hogyan fognak reagálni a családi vállalatok egy recesszióra. Azt azonban nem szabad elfelejteni, hogy most, a korábbi válságot megelőző időszakhoz képest jelentős előnyben vannak a korábban és jelenleg is működő családi vállalatok, hiszen azt a gazdasági válságot már átélték, így az akkor szerzett tapasztalataikat most fel tudják használni, és akár előnyükre is tudják fordítani a cégek” – mutatott rá a családi cégek helyzetére Ékes Ákos, a K&H családi vállalatok szakértője. 

 

tudatos tervezés, fejlesztés, gyors reakció

A több mint tíz évvel ezelőtti válság három kulcstényezőre tanította meg a családi vállalatokat, ami a vállalati szektor egészére, de akár kisebb cégek számára is útmutatóul szolgálhat. „2007-ben nem lehetett előre látni tudni, hogy mi közeleg. Az, hogy sok családi vállalatnak mégis sikerült átvészelni, túlélni, sőt valakinek növekedni is abban az időszakban, elsősorban a tudatos stratégiai és pénzügyi tervezésnek, a fejlesztéseknek és a gyors reakciónak köszönhető” – mondta el Ékes Ákos.

 

A válság egy helyzet, nem szabad tőle félni, hanem kezelni kell és azonnal reagálni rá, mivel a nem döntés a legrosszabb opció. „A cégvezetéshez az ösztönök mellett szükség van a tudatos tervezésre is. Amennyiben egy cégnek hosszú távú, határozott elképzelései vannak, nem gondol magáról többet mint ami, hanem reálisan látja saját helyzetét a piacon és a válságban, a lehetőségeihez mérve a legjobb irányba tudja terelni a céget, a legtöbbet kihozva a vállalat kapacitásaiból” – hívta fel a figyelmet a szakember.

 

Az előző válsághoz képest most kedvezőbb a kép, hiszen egyre több előjelzés figyelmeztet arra, hogy recesszió közeleg, így már most el lehet kezdeni a felkészülést. „Az első és legfontosabb tényező az anyagi biztonság. A tudatos pénzügyi tervezés során érdemes úgy kalkulálnia a cégeknek, hogy az árbevétel bizonyos százalékát félreteszik, egyfajta vésztartalékként. Az ilyen tartalékokból ugyanis könnyebben át lehet vészelni a cash flow problémákat, vagy akár innovatív fejlesztések is megvalósíthatók, amivel versenyelőnyhöz lehet jutni” – mondta  Ékes Ákos.

(forrás: K&K Magazin)

 

Hirdetés átugrása →