Idén is kitarthat a gyors béremelkedés Magyarországon, miután a minimálbér és a garantált bérminimum 2020-ban is dinamikusan növekszik, miközben a munkaerőhiány továbbra is felfelé hajtja a kereseteket. Azonban az üres álláshelyek csökkenése miatt már nem biztos, hogy olyan kedvező helyzetben lesznek a dolgozók, mint a korábbi években, így a béremelés mértéke kissé alacsonyabb lehet. A bérek vásárlóerejének növekedését pedig a várhatóan 3% feletti infláció fogja majd vissza.
Évek óta kitart a 10% feletti béremelkedés Magyarországon, ami egyrészt annak köszönhető, hogy a minimálbér és a garantált bérminimum hosszú évek óta dinamikusan emelkedik, valamint az egyre nagyobb mértékű munkaerőhiány is kedvező helyzetbe hozta a munkavállalókat. A vállalatok kénytelenek voltak magasabb bért fizetni, ha meg szerették volna tartani a képzett dolgozókat, miután az ország számos területén nem lehetett munkavállalókat találni.
Mindeközben a gazdaság dinamikus növekedése is arra késztette a vállalatokat, hogy igyekezzenek munkavállalókat felvenni, de ahol ez nem sikerült, hogy elindult az automatizálás (vagyis a munkaerőt beruházásokkal helyettesítették)
Ugyan a tavalyi évben már elkezdett csökkenni az üres álláshelyek száma, ami a munkavállalók alkupozícióját is ronthatja a korábbihoz képest, a gyors béremelkedés fennmaradhat. Egyrészt, továbbra is munkaerőhiány jellemezheti a magyar munkaerőpiacot (még ha csökkenő mértékben is), másrészt a minimálbér és a garantált bérminimum egyaránt 8-8%-kal növekszik. Voltak arra utaló jelek, hogy ennél nagyobb mértékben nőnek a legkisebb bérek, a kormány, a munkaadói és a munkavállalói oldal egyeztetéseket is tartott erről, de az álláspontok nem közeledtek egymáshoz.
A kormány csak az idei év második felétől csökkentené a járulékokat, a versenyszféra képviselői viszont csak akkor mennének bele a legkisebb bérek kétszámjegyű emelésébe, ha ez már januártól megtörténne, így érvényben maradt a korábbi bérmegállapodás.
A TOVÁBBRA IS JELENTŐS MUNKAERŐHIÁNY ÉS A LEGKISEBB BÉREK DINAMIKUS EMELÉSE MIATT AZ ELMÚLT ÉVEKET JELLEMZŐ, 11-12%-OS BÉREMELKEDÉS UTÁN 2020-BAN 9% KÖRÜLI BÉREMELKEDÉS VÁRHATÓ A NEMZETGAZDASÁGBAN.
Miután az infláció várhatóan idén is meghaladja a 3%-ot – mint ahogy tavaly is történt –, így a reálbérek emelkedése is alacsonyabb lesz a tavalyinál. (A kormányzat ugyan csak 2,8%-os inflációval számol, de a Magyar Nemzeti Bank 3,5%-os áremelkedéssel kalkulál.) A keresetek vásárlóereje így várhatóan 6% körüli mértékben emelkedik 2020-ban.
(forrás: portfolio.hu)