Tízből csak egy főállású katás választja a magasabb, havi 75 ezer forintos kata adót. A többség az 50 ezer forintos minimális összeget preferálja. Február 25-ig van mód az idei bevallások elkészítésére a kata adóalanyok számára, melyhez a kisadózók csaknem kétharmada könyvelő segítségét veszi igénybe, derül ki a Számlázz.hu felméréséből.
A friss kutatás alapján – bár 2019-ben az éves adómentes bevételi összeghatár már 12 millió forint volt – a katásoknak csak negyede használta ki teljes keretét a tavalyi évben.Míg 2016 év végén 175 ezren voltak, addig tavaly január 3-án már 311 ezer katás vállalkozás szerepelt az adóhivatal nyilvántartásában, és az eddigi trendeket figyelembe véve ma már akár 400 ezer katás vállalkozás is működhet hazánkban. A Számlázz.hu felmérése alapján látszik, hogy ez az az adónem korosztálytól függetlenül népszerű: szinte ugyanannyian veszik igénybe a húszas, harmincas, negyvenes és az ötvenes éveikben járó egyéni vállalkozók is.
Kevesen használják ki a kata keretet
Bár 2019-ben már 12 millió forintra emelkedett az alanyi adómentesség értékhatára, ezt a Számlázz.hu katás ügyfeleinek kevesebb, mint negyede használta ki tavaly teljes mértékben. Egyharmaduk számolt 5 és 10 millió forint közötti árbevétellel, 25 százalékuk 2 és 5 millió forint között, a megkérdezettek egyötöde pedig kevesebb, mint 2 millió forintot számlázott ki múlt évben. Érdemes persze figyelembe venni, hogy a válaszadók 35 százaléka nem főállású katás, tehát a vállalkozói lét mellett bejelentett munkaviszonnyal is rendelkeznek.
Szinte mindenki a kisebb adót választja
A főállású katások körében egyértelműen az alacsony havi kata adó örvend nagyobb népszerűségnek: tízből kilenc főállású katás 50.000 forintot fizet havonta a Magyar Államkincstárnak. Bár minden katás vállalkozó számára rendelkezésre áll a szüneteltetés lehetősége, ezt az opciót csak a megkérdezettek 11 százaléka választotta tavaly. Közülük azonban sokaknak meggyűlt vele a baja: 26 százalékuk nyilatkozott úgy, hogy a folyamat során akadályokba ütközött.
Problémás az adminisztráció, de van megoldás
A felmérésből kiderül, hogy legtöbben rutinosan kezelik a katás vállalkozással járó feladatokat, az éves bevallással azonban a válaszadók harmadának problémája akad, ötödüket pedig kimondottan frusztrálja, hogy nincs kihez fordulniuk, ha adminisztrációval kapcsolatos kérdésük merül fel. A Számlázz.hu azonban a számlák kiállításán túl már sokkal többre képes: autokata szolgáltatása ezeket a problémákat könnyedén orvosolja, hiszen ha autokatát használunk, akkor nemcsak az éves bevallásunk készül el az oldalon automatikusan, de figyelmeztető jelzést kapunk arról is, ha teendőnk akad a katánk háza táján, ráadásul bármikor feltehetjük kérdéseinket is az autokata ügyfélszolgálatának. Míg a könyvelőt alkalmazó megkérdezettek csaknem 60 százaléka legalább 5, de akár 15 ezer forintot vagy többet is költ havonta professzionális segítségre, ez a szolgáltatás alig több, mint havi 1000 forintba kerül. Ráadásul az autokata a könyvelők válláról is rengeteg adminisztrációs terhet vesz le, akik így több energiát tudnak fordítani a szakszerű tanácsadásra.
Itt az idei bevallás, közeledik a február 25.
A kata adóalanyok számára idén is február 25. az adóbevallás elkészítésének határideje, amelyet a megkérdezettek 71 százaléka könyvelő segítségével old meg. Azonban azok, akik egyedül adják be bevallásukat, javarészt az utolsó napokra hagyják az adminisztrációs feladatokat: közülük a megkérdezettek kétharmada csak a leadást megelőző egy-két hétben gondoskodik bevallásáról. Ennek ellenére szinte mindenki helyesen jár el az adóbevallás során, a több mint 1 éve katázóknak mindössze 5 százalékával fordult eddig elő, hogy adótartozása keletkezett a NAV felé az adminisztrációs teendők valamilyen mulasztása miatt.
Az adatfelvétel során 2001 hazai katás vállalkozó válaszait rögzítették 2020. január 27. és 31. között. A kutatás nem reprezentatív a teljes országra nézve, ugyanakkor alkalmas a hazai katás vállalkozások aktuális trendjeinek feltérképezésére.
(forrás: K&K Magazin)