Érintésmentes koronavírus tesztelés

Érintésmentes, áthajtásos koronavírus tesztelőállomást létesített elsőként a budapesti Groupama Aréna felszíni parkolójában a DriveCell Systems Zrt. A magyar cég által kidolgozott megoldásnak köszönhetően online regisztrációt és visszaigazolást követően, bárki az autójában ülve elvégezheti a nukleinsav-alapú (PCR) koronavírus tesztet. A mintavétel az orr- és garat nyálkahártyából történik, az eredményeket pedig akár 24 órán belül megkaphatják a tesztelésen résztvevők.

Ázsia, Európa és Észak-Amerika több országában alkalmazzák már sikerrel az autós, áthajtásos koronavírus tesztelést, melynek nagy előnye, hogy a vizsgálaton résztvevő személy a mintavétel során végig autója biztonságos környezetében maradhat. Ezt a biztonságos és gyors mintavételi megoldást valósította meg a magyar DriveCell Systems az okos mobilitási megoldásokat fejlesztő Rollet együttműködésével elindítva a Tesztallomas.hu nevű érintésmentes, autós koronavírus tesztelési platformot.

 

„A rendszer a hasonló nemzetközi megoldásoknál is biztonságosabb, hiszen a mintavételre csak előzetes online regisztráció után, időpontra való érkezést követően kerül sor. Így az adatfelvételhez sem szükséges papír alapú dokumentáció használata, a teljes adatkezelés digitálisan történik. Másrészt maga a mintavételi folyamat is rendkívül gyors, mindössze körülbelül 3-5 percet vesz igénybe” – hívta fel a figyelmet Erdős Gergely, a DriveCell Systems Zrt. alapítója.

 

A fizetés egyelőre a tesztállomás helyszínén, bankkártyával oldható meg, de hamarosan elérhető lesz az online előrefizetési megoldás is. A vizsgálatra kizárólag személygépjárművel, vagy minibusszal érkezhetnek a résztvevők. Egy gépjárműben több, egyháztartásban élő, vizsgálatra érkező személy tartózkodhat, kísérő viszont nem. 

 

„A koronavírus járvány elleni védekezésben széleskörű szakértői vélemények szerint nagy szerepet játszik a tesztelés, a fertőzés meglétének laboratóriumi vizsgálata. Magyarországon elsőként a Tesztallomas.hu kínál teljesen érintésmentes autós tesztelési lehetőséget, amely elsősorban a koronavírus-gyanús esetek, betegek kiszűrését célozza. A megoldás magánszemélyek és cégek számára egyaránt elérhető” – fogalmazott Andy Zhang, a Tesztallomas.hu technológiai hátterét biztosító Rollet alapítója.    

 

A Tesztallomas.hu által alkalmazott nukleinsav-alapú (PCR) koronavírus vizsgálat során a levett orr- és garatnyálkahártya mintákat speciálisan felszerelt laboratóriumban elemzik ki. A teszt alkalmas arra, hogy kimutassa a koronavírus jelenlétét a szervezet hámsejtjeiben, így a módszerrel az aktív fertőzöttség mutatható ki.

 

Napi 100 vizsgálat egyelőre

A Groupama Aréna felszíni parkolójában kialakított első mintavételi állomás megnyitásának köszönhetően, egyelőre napi 100 személy számára nyílik meg a lehetőség az áthajtásos koronavírus teszt elvégzésére, a teszt alapára pedig 26.900 Ft. A Tesztallomas.hu laboratóriumi szakmai partnere egy hazai, évtizedes tapasztalattal, illetve minden szükséges hatósági engedéllyel rendelkező mikrobiológiai laboratórium. Az első tesztállomást követően a közeljövőben további mintavételi pontok létrehozására kerülhet sor a fővárosban és vidéken is, cél az országos lefedettség biztosítása, így a napi tesztelési kapacitás is növekedni fog. A későbbiekben pedig a nukleinsav-alapú (PCR) koronavírus tesztek mellett újabb, orvosilag és hatósági vélemények szerint megbízható vizsgálati módszerek alkalmazására is sor kerülhet.

(forrás: K&K Magazin)

Hirdetés átugrása →