Digitálisan és fenntarthatóan a társadalomért

A társadalmi felelősségvállalás a nagyvállalatok fenntarthatósági stratégiájának évek óta jelentős alkotóeleme, aminek ebben a bizonytalan időszakban még kiemeltebb szerepe lehet. Az aktuális társadalmi igényekre reagálás, illetve az előremutató digitális megoldások és innovatív programok nyújthatnak hatékony segítséget a vírusjárvány idején és hosszú távon is – hívja fel a figyelmet a K&H a társadalom és a gazdasági fenntarthatóság elkötelezett támogatójaként.

„A mostani vírusjárvány is rávilágított, hogy a veszélyhelyzetek megoldásában nemcsak az államnak kell szerepet vállalnia, hanem a vállalatoknak is! Jól mutatja ezt az a május elsején indult kampányunk is, amellyel a K&H nemcsak a járványbiztos pénzkezelést és a digitális banki megoldások használatát segíti, hanem az ügyfelekkel közösen akár 50 millió forint értékben támogatja a magyar egészségügyet. Mindezen törekvésünkkel ügyfeleink pénzügyi igényeit helyezzük a középpontba, akik továbbra is számítanak ránk az álmaik megvalósításában és védelmében. Velük közösen, előre gondolkodva segítünk építeni az egyének és a családok életét, anyagi biztonságát és növekedését, a társadalom fejlődését és valósítjuk meg a fenntartható növekedést” – nyilatkozta Horváth Magyary Nóra, a K&H kommunikációs ügyvezető igazgatója.

 

hosszú távra tervezés

Habár a vírusjárvány jó példa arra, hogy egy nagy és nemes cél érdekében szinte pillanatok alatt tömegek mozgósíthatók, mégis a hosszú távú tervezhetőség az, ami elsősorban erősíti a társadalom erejét. Az egészséges életmód támogatójaként a K&H gyógyvarázs program az elmúlt 16 évben 473 alkalommal összesen 681 millió forint értékben támogatta a hazai gyermekegészségügyet. A 2003 óta megrendezett futó és kerékpáros napokkal, valamint tóátúszásokkal programjai több mint 260 ezer embert mozgattak meg. A K&H mozdulj! paralimpiai kártyaprogram elmúlt 13 évében pedig 23 parasportoló és 5 segítő részesült összesen 23 millió forint értékű ösztöndíjban.

 

előremutató tervezés, digitális megvalósítás

Egy társadalmilag felelős kezdeményezés akkor jelent igazán nagy segítséget, ha innovatív és digitális megoldásoknak köszönhetően egyszerűbb és hatékonyabb szolgáltatásokat nyújt.  Ma már a K&H lakossági ügyfelek közel 90 százaléka rendelkezik biometrikus profillal, ami 1,7 millió dokumentum elektronikus aláírását tette lehetővé az elmúlt évben – időt, energiát és papírt spórolva ezzel. A fiókok 60 százaléka automatizált készpénzszolgáltatásokat kínál, a teljesen digitális személyi kölcsönök harmada pedig mindössze 5 percen belül folyósításra kerül. Mindezek a digitális megoldások nemcsak hosszú távon jelentősek, hanem a jelenlegi körülmények között is komoly segítséget nyújtanak a pénzügyek vírusbiztos, online intézésében.

(forrás: K&K Magazin)

Hirdetés átugrása →