Sokkal több hitelt adott a kkv-knak a CIB Bank

Húsz százalékkal növelte a kis- és közepes vállalkozások részére folyósított hiteleinek összegét a CIB Bank 2019 és 2020 márciusa között. A pénzintézet adatai szerint az első negyedév végén közel 13 százalékkal több kkv-t finanszírozott, mint az előző év azonos időszakában.

A koronavírus okozta gazdasági helyzetben a CIB Bank egyik első döntése volt, hogy a díjak és költségek eredetileg május elejére tervezett emelését három hónappal elhalasztotta, hogy ezzel is könnyítsen vállalati ügyfelei életén. A hazai vállalkozások segítségére tízmilliárd forint kihelyezhető forrást szabadított fel a CIB, amelyet már igénybe is vettek a vállalati ügyfelek.

E forrásoknak több mint 42 százaléka került a kis- és közepes vállalkozásokhoz. Ha szektoronként nézzük, ennek a 4,2 milliárd forintnak több mint negyede a feldolgozóiparban működő cégekhez, csaknem 15 százaléka az agráriumba került, míg a szállítmányozás, az építőipar és a kereskedelem terén érdekelt kkv-k tíz-tíz százalékot meghaladó mértékben juthattak gyors finanszírozáshoz.

A hazai kis- és közepes vállalkozások igényeire kiemelten figyel a CIB Bank, amelynek ügyfél-elégedettségi felmérése szerint a szegmens ügyfelei értékelik az odafigyelést. A tavalyi 70 százalék után idén a kkv-ügyfelek közel 78 százaléka emeli ki a pénzintézet rugalmas szolgáltatásait, míg több mint 81 százalék véli úgy, hogy ezzel a bank a gazdasági növekedést és a társadalmi fejlődést is elősegíti.

Ez egy év alatt 11 százalékos növekedés, ami többek között annak is köszönhető, hogy az új beruházásokra fókuszáló NHP fix programból a CIB kkv-részesedése közel 9 százalék volt márciusban, ami messze meghaladja általános piaci részesedését. Az internetbanki szolgáltatásokat a kkv-ügyfélkör 95 százaléka használja rendszeresen.

(forrás: piacesprofit.hu)

Hirdetés átugrása →