High-techre és zöld forrásra pályázhatnak

Május 29-től érhető el a magyar, high-tech és zöld szuperkonstrukció, amely azért egyedülálló a magyar gazdaságfejlesztés történetében, mert a hazai vállalkozások azonos tartalmú, 70 százalékos támogatásintenzitású felhívásra pályázhatnak, függetlenül attól, hogy az ország melyik pontján működnek. 

 Ezúttal tehát nemcsak a vidéki, hanem a budapesti és Pest megyei vállalkozások is fejlesztési forráshoz juthatnak hatékonyságnövelő fejlesztéseik megvalósításához.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közleményében kiemelte, a gazdaságvédelmi akcióterv keretében meghirdetett kiírásra az 5 és 249 fő közötti munkavállalót foglalkoztató vállalkozások nyújthatnak be pályázatot. A vállalkozások munkavállalónként 1-9 fő között 1,5 millió forintot, 10-49 fő között 1 millió forintot, míg 50-249 fő között 500 ezer forint kaphatnak. Cserében vállalniuk kell, hogy megtartják munkavállalóik 90 százalékát.

A pályázat keretében a hatékonyságnövelő fejlesztések (eszközök, gépek, automatizált gyártási technológiák beszerzése, digitalizáció, energiahatékonyság) megvalósítása mellett lehetőség van képzés és szakértői szolgáltatás, 10 százalékban bérleti díj és forgóeszköz, 1 százalékban pedig rezsiköltségek elszámolására is. A feltételesen visszatérítendő támogatási forma előnye, hogy a kedvezményezett vállalkozások a támogatás odaítélése után 100 százalék előleghez juthatnak. A pályázati feltételek betartása esetén a teljes forrásmennyiség vissza nem térítendővé válik - írják a közleményben.

Az ITM által a gazdaságvédelmi akcióterv keretében meghirdetett, összesen több mint 50 milliárd forint keretösszegű "A mikro-, kis- és középvállalkozások (mkkv-k) modern üzleti és termelési kihívásokhoz való alkalmazkodását segítő fejlesztések támogatása" c. GINOP 1.2.8-20 és VEKOP 1.2.6-20 pályázati felhívásokra 2020. május 29-től nyújthatóak be pályázatok az EPTK pályázati e-ügyintézés felületen keresztül.

(forrás:gyartastrend.hu)

Hirdetés átugrása →