Segítség a fővárosi önkormányzattól

Álláskeresőknek, kisvállalkozásoknak nyújt segítséget és a budapesti gyerekek nyári táboroztatásához is támogatást ad a fővárosi önkormányzat. A Főpolgármesteri Hivatal  MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a Fővárosi Érdekegyeztető Tanács ülésén a fővárosi önkormányzat olyan vállalásokat tett, amelyekkel a koronavírus-járvány miatt bajba került állampolgároknak, kisebb vállalkozásoknak segít talpra állni.

Az ülésen Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes, Kordás László, a Magyar Szakszervezeti Szövetsége elnöke és Rolek Ferenc, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének alelnöke megállapodás kötött arról, hogy a március 1. és június 30. között visszamenőlegesen 25 százalékkal csökkentik a mikro- és kisvállalkozások, a civil szervezetek és a szakszervezetek bérleti díját.

A fővárosi önkormányzat vállalta, hogy bővíti a Fővárosi Álláskeresési Irodát szociális és humán szolgáltatásokkal, hogy még jobban könnyítse az álláskeresést. Ígéretet tett továbbá arra, hogy átalakítja a beszerzési rendszert, feltérképezi a város kihasználatlan értékeit, jobban összeköti a helyi vállalkozásokat, és támogatja az állampolgárok kis- és közepes vállalkozásoknál történő fogyasztását.

A megegyezés szerint a munkavállalói és munkaadói oldal támogatja az önkormányzat elképzeléseit a közfoglalkoztatottak munkaerőpiacra visszatérését segítő közegészségügyi, idősgondozási és digitális start program mintaprojektek kialakítására.

Az önkormányzat kezdeményezi majd a kormánynál, hogy a budapesti taxisok mentesüljenek a tízévesnél régebbi gépjármű cseréje alól 2021 végéig, és engedjék el nekik a drosztdíjat. A fővárosi önkormányzat kezdeményezte az óvodák és bölcsődék nyitvatartási idejének meghosszabbítását is, gyermekek nyári táboroztatásához hozzájárulásként pedig tízezer forint támogatást ad tízezer budapesti gyereknek - olvasható a közleményben.

(forrás: portfolio.hu)

Hirdetés átugrása →