A kontinentális Horvátország eleve fehér folt a legtöbb magyar kognitív térképén, mindenki csak áthajt rajta, jobb esetben néhány benzinkútra emlékszünk vagy annyira sem. Viszont amióta elkészült a tengerparti autópálya a bosnyák határig, szinte csak akkor pillantjuk meg a vizet, ha már lefelé kanyargunk a part menti sziklák közt megbúvó szerpentinen. Régebben, amíg az ember három nap alatt jutott el Fiumétől Dubrovnikig, volt idő rácsodálkozni minden falura és strandra, ma már csak a katalógusból választunk úti célt, a közbenső részeket pedig figyelmen kívül hagyjuk.

Messzebb, mint azelőtt

No de nem keseregni akarok, csak azért ez a hosszú bevezető, hogy a Covid-19 utáni határnyitások eufóriájában nehogy ugyanoda térjünk vissza, ahol abbahagytuk ezt az egész rohanást, amit időnként életnek nevezünk. Eddig ugyanis, ha Dalmáciába indultunk nyaralni, akkor szinte biztos, hogy a Split–Makarska (Trogir, Primosten) kettős lebegett a szemünk előtt. A vállalkozóbb kedvűek talán eljutottak Dubrovnikba, néhányan a Peljesac-félszigetre és Korculára (micsoda borok vannak arrafelé, te jó ég), de Sibenikben kevesebben álltak meg, és az egynapos kirándulások is jórészt elkerülik a környékét. Az egyetlen kivételt a közeli Krka folyó képezi, annak is a híres vízesése, ahová még a tengerről is felhajóznak a vitorlások, a sörtől csak bambán bámuló német turistákkal.

Sibenikbe érve

Először is, ne ijedjünk meg ettől! ...

Cikkünk teljes terjedelmében a K&K Magazin júniusi számában jelent  meg. Keresse a nagyobb újságosoknál, vagy fizessen elő! Ha kérdése van, írjon nekünk!