5 GB-ról 15 GB-ra

Februárban vezette be a Telenor az autósoknak szóló Drivey szolgáltatást, amely segítségével a „felokosított” autókban könnyen követhetővé válik számos, a jármű helyzetével, mozgásával és műszaki állapotával kapcsolatos információ, megismerhetőek a sofőr autóhasználati szokásai, a megtett útvonalak és akár wifi hotspotként is használható autóban. Újdonság, hogy a gondtalan autós wifizés érdekében a Telenor a Drivey 4 tarifacsomagba foglalt 5 GB-os adatkeretet július 2-ától háromszorosára, 15 GB-ra emeli minden új és meglévő ügyfelének egyaránt.

A Drivey szolgáltatás egy autóba helyezhető, SIM-kártyával ellátott kütyüből és egy ehhez kapcsolható mobilalkalmazásból áll. Az eszköz az autó OBD II portjához csatlakoztatható (ilyen minden 2000-es évek elejétől gyártott autóban megtalálható), és a SIM-kártya segítségével, Hiperneten küldi az adatokat a vele összekapcsolt mobilalkalmazásba, ahol a megtett útvonal, pillanatnyi sebesség, aktuális helyzet és fogyasztás mellett a sofőr vezetési szokásaival és a jármű műszaki állapotával kapcsolatos információk láthatók, akár több jármű összekapcsolásával. A mobilnet-kapcsolat révén az alkalmazásban akkor is elérhetőek a járművel kapcsolatos adatok, amikor a tulajdonosa nem tartózkodik az autóban. Ezen felül a 4G-n működő Drivey 4 wifi hotspot létrehozását is lehetővé teszi, ami a járműben utazók számára biztosít szélessávú net-hozzáférést. A Telenor július 2-ától ennek havi adatkeretét az eddigi 5 GB-ról háromszorosára, 15 GB-ra emeli minden új és meglévő ügyfelének egyaránt, ezzel lényegesen nagyobb szabadságot biztosít a Drivey wifi felhasználóknak.

(forrás: K&K Magazin)

Hirdetés átugrása →