A kormány szövetségesnek tekinti a magyar vállalkozásokat a munkanélküliség elleni harcban - jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter a Hajdú-Bihar megyei Balmazújvárosban,ahol átadta a Balmaz-Sütöde Kft. több mint 508 millió forint értékű fejlesztésének támogatói okiratát.
Szijjártó Péter kijelentette, hogy az egész nemzet köszönettel tartozik azoknak a vállalkozásoknak, amelyek a koronavírus-járvány alatt hajtották végre fejlesztéseiket. A gazdasági hírek világszerte elbocsátásokról és gyárbezárásokról szólnak, ehhez képest Magyarországon 806 vállalat kötelezte el magát beruházások végrehajtása mellett, 377 milliárd forint értékben, amelyhez a kormány 169 milliárd forint támogatást nyújt. Ezzel több mint 143 ezer munkahelyet tudnak megmenteni – tette hozzá.
Hangsúlyozta: a munkanélküliség finanszírozása helyett a munkanélküliséggel szembeni harcot kell finanszírozni, ebben partnerek a magyar vállalkozások.
Szijjártó Péter emlékeztetett: az álláshelyek megtartása és létrehozása érdekében indította el a kabinet versenyképesség-növelő programját, amelyben a beruházásokat vállaló és indító társaságok kapnak nagymértékű támogatást.
A kormány célja ezzel az, hogy Magyarország erősebb legyen a világjárvány után, mint azt megelőzően volt – tette hozzá.
(forrás: piacesprofit.hu)