Tavaly szeptemberben indult három különböző fókusszal az MFB csoporthoz tartozó Hiventures hiánypótló KKVPRO üzletága. Arról kérdeztük Láving Gusztáv befektetési igazgatót, hogy milyen gyors tőkefinanszírozási megoldásokat tudnak kínálni, amelyek a gazdaság újraindítását segítik.
Több mint fél éve érhetők el a KKVPRO konstrukciói. Mik az idei tervek, és mennyire írta át őket a kialakult válsághelyzet?
Ősszel indult a KKVPRO üzletág, és az azóta elmúlt időszakban már 86 jelentkezést regisztráltunk, mintegy 20 milliárd forintnyi értékben. Az abszolút sikeres startot mutatja az is, hogy túl vagyunk több mint 100 tárgyaláson, és 14 ügyletnél, 8 milliárd forintos értékben már meg is születtek az első körös pozitív döntések. Ezek közül 9 tranzakció a generációváltáshoz kapcsolódik, 5 pedig a piaci konszolidációt célozza. Három esetben már közel vagyunk ahhoz is, hogy a folyósításra sor kerüljön, hiszen jelenleg a szerződéskötések és az átvilágítások zajlanak. Csak ebben a körben több mint 4 milliárd forint kihelyezése várható. 2020 végéig összesen 8 ügyletet szeretnénk finanszírozni, és az előző számok alapján látszik, hogy ez nagy valószínűséggel teljesülni fog. A tranzakciók kicsivel több mint fele, 56 százaléka kapcsolódik egyébként a családon kívüli generációváltáshoz, amely alatt a menedzsment ki- és bevásárlást kell érteni. A második fontos terület a piaci konszolidáció, ezen belül elsősorban a hazai felvásárlások nyélbe ütésében tudunk segíteni, de van két olyan érdeklődő is, aki külföldi akvizícióban gondolkozik.
Cikkünk teljes terjedelmében a K&K Magazin júniusi számában jelent meg. Keresse a nagyobb újságosoknál, vagy fizessen elő! Ha kérdése van, írjon nekünk!