Jóval többen nyaraltak idén nyáron inkább itthon, a kiemelt hazai turisztikai régiók belföldi vendégforgalma jelentősen nőtt tavalyhoz képest, míg például Horvátországba fele-, Olaszországba negyedannyi magyar utazhatott ki az elmúlt három hónapban, mint egy évvel korábban – derül ki az Erste Kártyaköltési Felmérésből. A vendéglátóhelyeken júliusra visszaállt a kártyás forgalom az egy évvel korábbi szintre, míg a karantén ideje alatt felizzott lakásfelújítási és kertépítési láz a nyáron sem hagyott alább, a kártyás vásárlások a kijárási korlátozások feloldása után is 40 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit.
Alapvető hatással volt a magyarok nyaralási szokásaira a koronavírus-járvány. Idén sokkal kevesebben utaztak külföldre, mint tavaly, a belföldi turizmus viszont nagyot erősödött, jóval többen töltötték a szabadságukat magyarországi szállodákban, mint egy évvel korábban. A kiemelt hazai turisztikai régiókban június eleje és augusztus vége között a bankkártyás vásárlások forgalmi adatai éves összehasonlításban jelentős növekedést mutatnak. A Balatonnál 18 százalékos, a Velencei-tónál 6 százalékos, a Tisza-tónál 14 százalékos, míg a fürdővárosokban (Hajdúszoboszló, Harkány, Hévíz, Zalakaros) átlagosan 25 százalékos bővülést tapasztalt az Erste Bank ügyfelei kártyás költéseiben. Az augusztus 20-ai hét a hosszú hétvége miatt minden régióban az egyik legerősebb forgalmat hozta ezen a nyáron. A Balatonnál a szezonzáró héten a kártyás vásárlások 40 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit, míg a Velencei-tónál 29 százalékkal, a Tisza-tónál 44 százalékkal, a fürdővárosokban pedig 38 százalékkal nőtt a forgalom tavalyhoz képest – ismertette az Erste Kártyaköltési Felmérés eredményeit Schreiber Réka, az Erste Bank központi operációjának vezetője.
A belföldi turizmusnál lassabban állt talpra a vendéglátóhelyek, így a hagyományos- és gyorséttermek, valamint a cukrászdák és bárok forgalma. A járvány első időszakában még több mint 60 százalékos visszaesést elszenvedő szektor esetében a kártyaforgalom a kijárási korlátozások feloldása óta folyamatosan emelkedett és július végére ismét elérte a tavalyi szintet. Augusztusban két olyan hét is volt, amikor a vásárlások meghaladták az egy évvel korábbit. A nyári forgalom azonban végül így is elmaradt a tavalyitól, az Erste június és augusztus között összességében 7,5 százalékos csökkenést mért az előző év azonos időszakához képest. Ugyancsak folyamatos emelkedést mutattak egész nyáron a szórakozással, így például a színházzal, mozival, múzeumok látogatásával kapcsolatos kártyás költések, a korlátozó intézkedések eltérő ütemű feloldása miatt azonban a visszarendeződés tovább tart ezen a területen. Július végén-augusztus elején két olyan hét is volt, amikor a forgalom már „csak” 20 százalékkal maradt el a tavalyitól, a három nyári hónap azonban összességében 36 százalékos visszaesést mutat.
A koronavírus miatt idén sokkal kevesebben nyaraltak külföldön, mint tavaly. A nyári szabadságolások beindulásával, június második felétől ismét egyre többen utaztak valamely dél-európai tengerpartra, de a forgalom így is messze elmaradt az egy évvel korábbitól. A magyarországi Erste-ügyfelek kártyaforgalma június eleje és augusztus vége között Horvátországban 48 százalékkal volt kisebb, mint az előző év azonos időszakában, Szlovénia esetében a visszaesés 46 százalék, Görögországban 60 százalék, míg Olaszországban 74 százalékkal zuhant a kártyás vásárlás. A magyarok körében korábban kedvelt dél-európai célországok közül Bulgária szenvedte el a legnagyobb visszaesést. Június második felében oda is mind több magyar turista érkezett, ám az országok július közepén bevezetett színkódós besorolása ennek egy csapásra véget vetett, mivel Bulgária egyből a "sárga" besorolású országok közé került (hazatéréskor ez két hét hatósági házi karantént jelentett, vagy ennek elkerülése érdekében két negatív PCR-tesztre volt szükség). Ezt követően a magyarok kártyás költése az egy évvel korábbi tizedére esett vissza, és nyáron összességében 83 százalékkal maradt el a tavalyitól.
A külföldi nyaralások iránti kereslet csökkenése a légitársaságoknál regisztrált kártyás vásárlások adatain is meglátszik. Bár a pandémia első időszakában mért 93 százalékos visszaesésről június végére-július elejére a tavalyi szint felére emelkedtek vissza az Erste-kártyás költések, az ország-színkódok bevezetése után a forgalom ismét az egy évvel korábbi harmadára zsugorodott. Összességében június eleje és augusztus vége között a bank ügyfelei 65 százalékkal kevesebb repülőjegyet vagy egyéb szolgáltatást vásároltak a különféle légitársaságoktól, mint tavaly nyáron. A külföldi utak visszaszorulását a belföldi turizmus erősödése sem tudta ellensúlyozni, így összességében a szállodákhoz kapcsolódó kártyaforgalom is csökkent. A szálláshelyre fordított kártyás költés egész nyáron folyamatosan emelkedett és mind jobban közelített az egy évvel korábbihoz, a nyár két legjobb hete július végén-augusztus elején volt, ám a forgalom még akkor is 20 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól. A három nyári hónapban összességében 34 százalékkal esett vissza a szállodákhoz kapcsolódó kártyaforgalom, vagyis jóval többen pihentek inkább otthon ezen a nyáron, mint tavaly.
A belföldi turizmus felpörgése a hazai benzinkutak kártyaforgalmi adatain is meglátszik. A töltőállomások forgalma a járvány első időszakában, márciusban és áprilisban harmadával maradt el az egy évvel korábbitól, és csak egy bő hónappal a kijárási korlátozások feloldása után, a nyári szabadságok beindulásával, június végén, július elején állt vissza a tavalyi szintre. Mivel a külföldi turizmus visszaesésével összességében kevesebben nyaraltak idén, mint tavaly, így többen fordítottak nagyobb figyelmet otthonuk, kertjük felújítására, csinosítására. A barkácsoláshoz, lakásfelújításhoz, kertépítéshez kapcsolódó kártyás vásárlások már a kijárási korlátozások bevezetésekor óriási felfutást mutattak, március és május között átlagosan csaknem 60 százalékkal nőtt a forgalom az egy évvel korábbihoz képest, de ezen belül voltak olyan hetek, amikor a dupláját is elérte. A kártyaforgalom a kijárási korlátozások feloldásával és a nyári utazások beindulásával csökkent valamelyest, de júliusban és augusztusban így is közel 40 százalékkal haladta meg a tavalyit. Divatcikkekre, így ruhára illetve cipőre is többet költöttünk már nyáron, mint tavaly. A járvány első időszakában a kártyás vásárlások a korábbi negyedére estek vissza, májustól azonban újra emelkedésnek indult, június elejére pedig visszaerősödött a tavalyi szintre, míg július-augusztusban már 6 százalékkal meg is haladta az egy évvel korábbit.
Az augusztus 20-ai hosszú hétvége zárta az idei nyári szezont, ami nem csak abból látszik, hogy az ezt követő, utolsó nyári héten már jelentősen csökkent a kártyás forgalom a belföldi turisztikai régiókban, de az iskolakezdéshez kapcsolódó költések is nőttek. A felsőoktatási intézmények és kollégiumok esetében a kártyaforgalom már augusztus második felében gyors növekedésnek indult és a június-júliusi szint három-négyszeresére futott fel, s bár a növekedés üteme most lassabb volt, mint egy évvel korábban, augusztus utolsó hetében a kártyás vásárlás már alig maradt el a tavalyitól. Az iskolakezdés a papír-írószer forgalom alakulásán is meglátszik, az utolsó nyári héten a forgalom az elmúlt hónapokban tapasztalt duplájára ugrott és csaknem megegyezik az előző év azonos időszakában mérttel.
(forrás: K&K Magazin)