A Széchenyi Turisztikai Kártya hatékonyan segíti a turisztikai ágazatban működő kis- és középvállalkozások likviditását – hangsúlyozta Könnyid László, a Magyar Turisztikai Ügynökég (MTÜ) turizmusszakmai és általános vezérigazgató-helyettese csütörtökön a Széchenyi Kártya Programot működtető Kavosz Zrt.-vel közösen tartott sajtótájékoztatón.
Krisán László, a Kavosz Zrt. vezérigazgatója közölte, a turisztikai szektorban működő kkv-k már igényelhetik az állami támogatás révén rendkívül kedvezményes, szabadfelhasználású folyószámlahitelt a Turisztikai Széchenyi Kártyán keresztül a Kavosz országos lefedettségű irodahálózatában.
Könnyid László elmondta, tavaly a turizmus Magyarországon a GDP 13,5 százalékát adta és 400 ezer ember dolgozott a szektorban.
A korábban sikeres ágazat a koronavírus miatt az idén tavasszal padlóra került, a kormány támogató intézkedései hatására májusban elindulhatott a szektor felépülése, a belföldi turizmus élénkülni kezdett. Szeptemberben az MTÜ adatai alapján az előző év szeptemberi teljesítményének már a 80 százalékán áll, ugyanakkor a külföldi vendégéjszakák száma továbbra is rendkívül alacsony.
(forrás: piacesprofit.hu)