Akár több mint négyhavi törlesztőrészletnek megfelelő összeget is adnak pluszban a bankok a babaváró hitelt igénylő ügyfeleknek, de így sincs tolongás a kamatmentes kölcsönért. A program indulása óta megtöbbszörözték az ajándékpénzt - derül ki a Bank360.hu összeállításából. Van, ahol már 200 ezer forintot ér egy hitelszerződés.
A babaváró hitelből 2023 első negyedévében mindössze 37,42 milliárd forint fogyott, ekkora összegre kötöttek szerződést a fiatal házaspárok három hónap alatt. Ez tartós mélyrepülést jelent, hiszen a program fennállása alatt 2023 előtt alig volt olyan hónap, amikor a havi szerződéskötések összege ne érte volna el a 30 milliárdot, a 2019. júliustól 2022 végéig tartó időszak havi átlaga pedig közel 50 milliárd forint.
A nagyon jelentős visszaesést csupán részben magyarázza az, hogy 2022 végén az utolsó napokban erősítette meg a kormány a program meghosszabbítását, sok házaspár pedig ezt nem várta meg, hanem biztosra ment, és inkább felvette gyorsan a kölcsönt, akár előbb is, mint ahogy eredetileg tervezte. Ez a decemberi szerződéskötést 70 milliárd forintig lökte. Az előrehozott hitelfelvételek után ugyan lehetett számítani év eleji csökkenésre, de nem ilyen hatalmasra.
Az éppen csak éledező kereslet láttán nem meglepő, hogy a bankok egymásra licitálva próbálják meggyőzni a fiatal párokat, hogy vegyenek fel babaváró hitelt. Akár több százezer forintot is kínálnak “ajándékba”, ha náluk kötnek szerződést. Ez ugyan nem újkeletű, hiszen a bankok már 2019-ben, a babaváró támogatás indulásakor is akcióztak, de a jóváírási kedvezmények azóta megtöbbszöröződtek, a legmagasabb ajánlat mostanra 200 ezer forintra nőtt.
A babaváró hitel indulásakor az érdeklődés hatalmas volt a kölcsön iránt. Mivel az igénylés fő feltételeit nem a bankok, hanem az állam határozta meg, sem a kamatokban, sem a költségekben nem volt verseny. A bankok egyetlen eszközzel, az ajándékpénzzel tudták meggyőzni az ügyfeleket, hogy velük szerződjenek. Többen 50 ezer forint körüli jóváírást ígértek, míg máshol a kezességvállalási díj átvállalásával próbálták elcsábítani az ügyfeleket.
Mára ezek az összegek jóval magasabbak lettek, van, ahol a háromszorosára, négyszeresére vagy még jobban nőtt a jóváírások összege - ezt még a szárnyaló infláció is megirigyelhetné. A Bank360.hu szakértői megnézték bankonként, hogyan változott a babaváró hitel mellé járó ajándékpénz a program indulása óta.
A CIB Bank a babaváró hitel bevezetésekor még csupán 15 ezer forintos jóváírási akciót hirdetett, ehhez elég volt, ha sikeres volt a hitelbírálat és megtörtént a folyósítás. Ez az összeg azóta jelentősen megemelkedett, pontosan a tizenkétszeresére: jelenleg 180 ezer forintos jóváírást kínál a bank, az igénylést pedig egyelőre 2023. május 31-ig lehet beadni ezekkel a feltételekkel. A folyósításnak 2023. július 12-ig kell megtörténnie.
Az Erste Banknál a 2019-es induláskor összesen 60 ezer forintot lehetett összegyűjteni a babaváró hitelt igénylőknek, akiknek ehhez vállalni kellett a házaspár mindkét tagjának a számlanyitást, be kellett lépni az önkéntes nyugdíjpénztárba és nyugdíjbiztosítást kellett kötni. Mára az egyszeri, 120 ezer forintos jóváíráshoz elég felvenni a kölcsönt.
A Gránit Bank az első három hónapban vállalta át 2019-ben a kezességvállalási díjat, ami körülbelül 12 500 forint volt 10 millió forintos hitelösszeggel számolva. Azóta a bank megsokszorozta az igénylés után járó ajándékpénzt, 2023. május 1. és június 30. között ugyanis az igénylők már 200 ezer forint jóváírást kapnak tőle, ha a folyósítás 2023. július 31-ig megtörténik. Ez több mint négyhavi törlesztőrészletet tesz ki a maximális hitelösszeg igénylése esetén.
A K&H Bank az induláskor 50 ezer forintos visszatérítést hirdetett meg, ez az összeg ma akár meg is triplázható. 2023. május 13-tól érhető el az új akció, eszerint maximális hitelösszeg igénylése esetén 120 ezer forint jóváírást kap a házaspár, ha pedig bankszámlát is nyitnak, az további 30 ezer forintot érhet. Utóbbihoz vállalni kell a jövedelemérkeztetést és az aktív számlahasználatot is.
Ezen felül még további 150 ezer forintot lehet összegyűjteni 2023. április 12. és június 30. között azzal, ha az ajánlásunk után köt valaki babaváró hitel szerződést a K&H Banknál. Egy ajánlás 30 ezer forintot ér, ebből legalább kettőre van szükség ahhoz, hogy a bank fizessen. Legfeljebb öt ajánlást fogad be a bank, így az összegyűjthető pénz 150 ezer forint is lehet.
A MagNet Bank 120 ezer forintos jóváírást kínál a 2023. június 30-ig befogadott babaváró hitel igénylések után, amennyiben a folyósítás legkésőbb 2023. augusztus 31-ig megtörténik, a hitelösszeg eléri a 8 millió forintot, és a házaspár mindkét tagja rendelkezik MagNet Banknál vezetett bankszámlával.
Az akkor Budapest Bank néven működő hitelintézet 2019-ben 30 ezer forintos jóváírást kínált az ügyfeleknek, ennek a feltétele sikeres babaváró hitel igénylésén kívül a számlanyitás volt. A Budapest Bank azóta beolvadt az MKB Bankba, mely néhány hete összeolvadt a Takarékbankkal, létrehozva ezzel az MBH Bankot. Az új nagybank a sikeres babaváró hitel igénylések után 130 ezer forintos jóváírást kínál.
Az OTP Bank a program indulásakor még nem hirdetett jóváírási akciót, mostanra viszont náluk is elérhető ez a kedvezmény. 2023. április 1. és június 30. között benyújtott igénylések után 100 ezer forintot ír jóvá az ügyfelek bankszámláján.
A Raiffeisen Bank az induláskor a kezességvállalási díj egy részét engedte el az igénylőknek, a futamidő első öt évében. Ez a feltételek teljesítése esetén öt év alatt összesen 110 ezer forint körüli összeget jelent. Ehhez számlanyitást, pontos törlesztést és jövedelemérkeztetést kellett vállalni az ügyfeleknek. Ma már a Raiffeisen is egyszeri jóváírást kínál a babavárót igénylőknek: a 120 ezer forintos jóváíráshoz elég a sikeres igénylés, emellett további 60 ezer forintra lehet szert tenni, ha a pár mindkét tagja hűségidő vállalásával nyit bankszámlát. Vagyis a maximum elérhető összeg a babaváró támogatás igénylésénél 180 ezer forint.
Az UniCredit Bank 150 ezer forintos jóváírást kínál jelenleg a 2023. június 30-ig befogadott hitelkérelmeknél. A folyósításnak 2023. július 31-ig kell megtörténnie ahhoz, hogy a bank jóváírja az összeget az igénylő bankszámláján.
A bankok versenyéből látszik, hogy számukra a babaváró hitel nagy üzletet jelent, hiszen viszonylag kis kockázattal tudnak hitelezni magas kamattal, amit ráadásul az állam biztosan megfizet nekik, ezen felül pedig hosszú távra szerezhetnek jó ügyfeleket, akiknek ráadásul más hiteleket is el tudnak adni, hiszen a babavárót felvevő családok ezt az összeget gyakran lakásvásárláshoz vagy -építéshez, illetve az ehhez felveendő lakáshitel igénylésénél használják fel önerőként - emlékeztet a Bank360.hu.