Hódítanak az elektromos autók

Egyre több európai országban jelentenek működőképes alternatívát az elektromos autók a hagyományos meghajtású járművekkel szemben – derül ki a LeasePlan kutatásából. Norvégia, Hollandia, Svédország és Ausztria a legfelkészültebbek az elektromos járművek térhódítására.

A LeasePlan átfogó elemzése 22 európai országban, négy tényező mentén vizsgálta az országok felkészültségi szintjét az elektromos járművek elterjedésére. Ezek az elektromos járművek – ideértve a hálózatról tölthető hibrideket is – piacának érettsége, az elektromosjármű-infrastruktúra érettsége, a kormányzati ösztönzők és a LeasePlan elektromos járművekkel kapcsolatban szerzett tapasztalatai az egyes országokban.

 

Az EV Readiness Index 2019 kutatás főbb megállapításai:

 

A beszámolóból kiderül, hogy a 2018-ban készített Car Cost Indexhez képest a mostani felmérésben szereplő országok mindegyike jobban felkészült az elektromos járművek bevezetésére – elsősorban a hosszabb távok megtételére képes, új elektromosautó-modellek jobb elérhetőségéből és a töltési infrastruktúra fejlődéséből adódóan.

 

Finnország 7 hellyel, Németország 4 hellyel, Portugália pedig szintén 4 hellyel került előbbre a listán a jobb töltési infrastruktúrának, a regisztrált elektromos járművek magasabb százalékos arányának és a vonzóbb kormányzati ösztönzőknek köszönhetően. Az összesítésben Magyarország a 16. helyen áll, megelőzve Olaszországot, Romániát, Szlovákiát, a Cseh Köztársaságot, Görögországot és Lengyelországot.

 

Az elektromosan tölthető járművek piaci részesedése Norvégiában a legnagyobb 53 százalékkal, majd Svédország (7,6 százalék), Finnország (5,2 százalék), Hollandia (5,1 százalék) és Portugália (3,1 százalék) követi a sorban. Magyarországon ez az arány 1,5 százalék, azonban az újonnan regisztrált járművek esetében a teljesen elektromos autók aránya meglepően magas, 60 százalék, csakúgy, mint Norvégiában.

 

Hollandiában van a legtöbb nyilvános töltőállomás (83.196 db), majd Németország (37.405 db) és Franciaország (34.558 db) következik a rangsorban. Népességszámmal korrigált értékek alapján Hollandia, Norvégia és Luxemburg vezeti a listát (4,8, 4,5 és 1,9 töltőhely 1.000 lakosra vetítve). A felmérés szerint Magyarországon 1.562 nyilvános töltőállomás van, 1.000 lakosra pedig 0,15 töltőhely jut. Hazánkban a gyorstöltők aránya 12,5 százalék, mellyel Németország mögött, a 11. helyen állunk.

 

Az elektromos járművek használatának kormányzati támogatása – mint pl. vételártámogatás, regisztrációs és súlyadó-kedvezmény, vállalati adókedvezmények és alacsonyabb ÁFA-kulcs –szempontjából Ausztria, Írország és Hollandia végzett az élen. Magyarország Lengyelország, Portugália, Görögország, Románia és Szlovákia mellett a középmezőnyben helyezkedik el ebből a szempontból.

 

„A jogszabályalkotóknak magukhoz kell ragadniuk a kezdeményezést, és összehangoltan kell rendezniük a járművekkel kapcsolatos adózási és infrastrukturális kérdéseket, hogy az elektromos autózás valóban reális alternatíva legyen minden európai számára. Bár az EV Readiness Index szerint ez egyre több országra jellemző, még hosszú utat kell megtennünk addig, hogy mindenki villanyautót vezethessen. A környezetbarát járműhasználat az egyik legegyszerűbb lépés, amit a klímaváltozás ellen tehetünk, ezért fontos, hogy mindenki számára megfizethető legyen a zöld közlekedés” – mondta Tex Gunning, a LeasePlan CEO-ja.

Hirdetés átugrása →