„Háborús időkben” különösen jól jöhet egy jó privátbankár, hiszen ilyenkor szó szerint vagyonokat menthet meg – mondta a K&K kérdésére Fodor Béla, a Takarékbank Private Banking Központ vezetője. Beszélgettünk vele arról is, hogy van, amikor az esést meg kell venni, illetve arról, hogy mely piacok lehetnek a felülteljesítők.
A Takarék csoport a múlt év végén indította el privátbanki szolgáltatását. Miért ekkor léptek be erre a piacra, és hogyan függ mindez össze a Takarék csoport integrációjával?
– 2019 novemberében fejeződött be a Takarékbank integrációja, azt követően a korábban eltérő szolgáltatásokkal és informatikai háttérrel rendelkező jogelőd szervezetek immár egységes termékkínálattal állnak az ügyfelek rendelkezésére. Ez lehetőséget adott arra is, hogy a nagyobb megtakarítással rendelkező ügyfeleink számára is egységes, privátbanki szolgáltatást nyújtsunk. Egy percig sem volt kétséges, hogy Magyarország új, meghatározó méretű bankja ezzel a szolgáltatással is színesítse termékpalettáját. Öt budapesti helyszín mellett egyelőre öt megyeszékhelyen dolgoznak privátbankár kollégáink, de az elérési pontokat folyamatosan bővítjük.
– Mennyire támaszkodtak a meglévő ügyfelekre, mekkora az ügyfeleik száma és az átlagosan kezelt vagyon?
– A Takarék csoport ügyfélköre a legnagyobb Magyarországon. Értelemszerűen elsősorban ezeket, a velünk több éve kapcsolatban levő ügyfeleinket kerestük meg privátbanki ajánlatunkkal. Közülük sokak számára a megelőző években már nyújtottunk exkluzív szolgáltatásokat, például a Prémium Gold szolgáltatás keretében.
Jelenleg több mint 900 ügyfelet szolgálunk ki privátbanki ügyfélként, az egy ügyfélre jutó kezelt vagyon átlagosan 70 millió forint. Természetesen rendkívül nagy a szórás, a 30 milliós minimális belépési limitet éppen teljesítő ügyfelektől a több milliárdos állománnyal rendelkező ügyfelekig terjed.
– Az idei év a pandémia miatt a befektetési piacon is különleges. Mennyiben változott az ügyfelek
attitűdje, és a kapcsolat a tanácsadókkal?
– A pandémia természetesen nálunk is új helyzetet teremtett, azonnal reagálni kellett rá. A legfontosabb az ügyfelek megnyugtatása volt, hiszen a fertőzés globalizálódásával egyidejűleg a pénzpiacok iszonyú sérülékennyé váltak és nagy baj lett volna, ha a – később szerencsére csak átmenetinek bizonyuló – visszaesések miatt pánikba esve, akár tőkeveszteséggel likvidálták volna befektetéseiket. Egy jó privátbankár ilyenkor szó szerint vagyonokat menthet meg. Ezt követően érdekes módon.....
Cikkünk teljes terjedelemben a K&K Magazin őszi lapszámában olvasható. Keresse a nagyonn újságosoknál, vagy