Havas hegycsúcsok között türkizkék vizű tó, pici szigettel a közepén, és a tó fölé emelkedő vár. Olyan mintha egy tündérmesében járnánk. Nem csoda, hogy rengetegen keresik fel Szlovénia első számú látványosságát, a Bledi tavat. Külföldre utazni ugyan egyelőre nem nagyon lehet, de azért nem lesz ez mindig így. Egyszer vége lesz a lezárásoknak. Addig is bemutatunk pár potenciális célpontot, hogy könnyebben teljen az idő a határok megnyitásáig.
Szlovénia kis ország, 20 ezer négyzetkilométer, alig több mint kétmillióan lakják, mégis gyakorlatilag mindent kínál látogatóinak, amit elvárhatnak. Ráadásul télen-nyáron, bármikor. Van tengerpart, igaz, alig 45 kilométer hosszú, és mindössze 5 település található a parton. Gyönyörű természeti tájak, melyek minden évszakban alkalmasak a túrázásra, számtalan sportolási lehetőség és kulturális rendezvény. Plusz: nem is igazán drága. Na meg nekünk tényleg közel van, a tengerpart is csak 600 kilométer Budapesttől, és gyakorlatilag végig autópályán haladhatunk. Ezek után nem volt kérdés, hogy egy hosszabb hétvégére Szlovéniába megyünk. Meg haladni kell a korral. A skandináv országokban például már nagy divat, hogy környezetvédelmi szempontok miatt egyre kevesebbet ülnek repülőre az emberek.
Irány Bled
Az első számú szlovén úti cél a külföldiek körében a Bledi-tó. Annyi jót hallottunk róla, hogy mi is erre vettük az irányt. Ljubjanától kell letérni az autópályáról és északnak fordulni. Érdekes egyébként, hogy Horvátországgal ellentétben nincsenek fizető kapuk, a heti autópálya-matrica személygépkocsira 15 Euro, és korlátlan utazásra jogosít. A másik érdekesség, hogy itt még kézbe fogható matricák vannak, érdemes még Magyarországon vagy a határ utáni első Mol kúton megvenni és felragasztani. Nemcsak ezt ellenőrzik egyébként akkurátusan a szlovén rendőrük, hanem a sebességtúllépést is. De mi szerencsére minden bonyodalom nélkül megérkeztünk, alig 6 óra alatt Bledbe.
Rutinos utazási szakmabeli barátunk így készített fel: „Gyönyörű, kevés ilyen hely van Közép-Európában. Csak egy a baj: a fákon is emberek lógnak, zömében ázsiaiak – olyan, mint Velence.” Hát tényleg gyönyörű, ahogy megpillantottuk az egyébként kicsi, alig 6 kilométer kerületű tavat, közepén a kis szigettel, a háttérben az Alpok csúcsaival, azt mondtuk, barátunknak igaza volt. A Bledi-tó egyébként a Triglav nemzeti parkban található, és mi úgy döntöttünk, rögtön az egyik fő látványosságot, a magas sziklaormon található kastélyt keressük fel. A teraszról a kilátás pazar, ellátni a Júliai-Alpok nyúlványaiig.
Aztán irány az egyik pletna, hagyományos, fából készült csónak, mellyel a turistákat átviszik a tó közepén lévő kis szigetre. Ott áll a gótikus Mária mennybemenetele templom, melyet nemcsak megnézni érdemes, de fel kell mászni a tornyába is. Jellegzetes nevezetesség a kívánságot teljesítő harang is, melyet háromszor megszólaltatva teljesül egy kívánságunk. Egyébként magányosnak valóban nem éreztünk magunkat, de enyhe túlzásnak gondoljuk barátunk figyelmeztetését, miszerint kibírhatatlan lesz a tömeg. Aztán irány a tó, valamiért azt gondoltuk hideg lesz, de június végén is 22-23 fokos volt. Mindenki azt mondta nem szabad kihagyni a bledi krémest, mi is megkóstoltuk, számtalan helyen kapni a tó környékén, és mindenhol remek.
Tóról tóra
Másnap irány a Vintga-szurdok, alig négy kilométerre Bledtől. Igazi romantikus túra végigmenni a sétaösvényen, alig egy óra alatt bejárható a másfél kilométer hosszú völgy a fahidakon.
Ha már túrázni van kedvünk érdemes felkeresni a Bohinji-tavat is. Bledtől alig 30 kilométer távolságra van, gyönyörű szerpentinen lehet megközelíteni. Rengeteg vízesés, túraútvonal és extrém sport közül választhatunk. Ha olyan helyet keresünk, ami gyönyörű, de még sincsenek sokan, akkor tényleg ez az ideális választás. Körbesétálni a tavat mintegy 12 kilométer, erre nem vállalkoztunk, de felmásztunk a Száva vízeséshez. A parton fekvő Uknacból mintegy háromnegyedórás sétával érhető el, és nemcsak a vízesésben gyönyörködhetünk, hanem a tóban és az Alpok hegycsúcsaiban is.
A Bohinji-tavon egyébként turistahajó is közlekedik, azzal érdemes a túlpartra átmenni. Ja, és ha igazán felülnézetből akarja valaki megnézni a tavat, akkor egy nagy kabinos lifttel mehetünk fel a Vogel hegy csúcsára, ezer méter magasságból csodálhatjuk meg a tájat, oda-vissza 14 euróért. Kicsit elbizonytalanodtunk a harmadik napon, hogy ragaszkodjuk-e az eredeti tervünkhöz, vagy maradjunk ezen a meseszép tájon. De aztán győzött a „tengerész vér”, és mégiscsak a szlovén tengerpart felé vettük az irányt.
Le a tengerig
A szlovén tengerparton mindössze öt település osztozik. Koper egy hatalmas kikötő, ezt gyorsan kilőttük. Portorož hatalmas buliközpont, a legszebb homokos stranddal, de mi mégis inkább a hangulatos és kevésbé nyüzsgő Pirant választottuk. Igazi mediterrán hangulatú, olaszos kis hely, szuper éttermekkel kávézókkal. A fő tér, a Tartini tér mindig életteli, hétköznap piacot is tartanak. Érdemes felmászni a Szent György-templomba is, a városka védőszentjéről nevezték el, innen megcsodálhatjuk a tengerpartot.
Aki nem csak strandolni akar, annak érdemes egy kis kirándulást tennie a környéken. Trieszt alig 30 kilométer innen, évszázadokon keresztül a Habsburg-birodalomhoz tartozott. A kikötőben gyönyörű és hatalmas hajókat bámulhatunk meg. A leghíresebb épület a Miramare kastély, Ferenc József öccse, Habsburg Miksa és felesége számára építették. A romantikus palota fehér márványból épült, és mivel jelenleg is múzeumként működik, megcsodálhatjuk benne az eredeti főúri berendezést. A kastélyból kilépve egy több mint 20 hektáros parkba jutunk, a több ezer növényfaj fogad, sok közülük igazi ritkaság, és panorámateraszok várnak ránk.
Érdemes tudni
Szlovénia is a schengeni övezet része, így nem kell határellenőrzésre számítani.
A sebességhatárok megegyeznek a magyarországival, de tapasztalatunk szerint sokkal több helyen mérik a sebességet, mint nálunk. Kötelező nemcsak a nappali fényszóró, de az első biztonsági övek mellett a hátsók használata is.
Érdemes a hangulatos kisvendéglőkbe, gostlinákba betérni, helyi ételekkel és helybeli emberekkel találkozhatunk.