Álomból szálloda - Hotel Golden Lake Resort

Az egyik szállodaláncnál betöltött magas pozícióját hátrahagyva lett hoteltulajdonos Rádóczy Andrea. A megnyitásának 15. évfordulóját ünneplő balatonfüredi Hotel Golden Lake Resort történetében voltak nehéz időszakok, de megerősödve kerültek ki a válságból és a pandémiából is.

2020 márciusának első napjaiban Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója egy tájékoztatóra hívta össze az idegenforgalmi szakembereket. Ezen nyíltan beszélt a koronavírus-járvány várható hatásáról, előrevetítette a lezárások lehetőségét és azt is, hogy leghamarabb nyárra rendeződhet a helyzet. Az eseményen balatonfüredi szállodatulajdonosként részt vett Rádóczy Andrea, a balatonfüredi Hotel Golden Lake Resort tulajdonosa és ügyvezetője, ő úgy emlékszik, nem igazán hitte el, hogy ennyire rossz időszak jöhet. A Balatonnál akkor még nem lehetett érezni a világjárványt, egész jól alakult a vendégforgalom, készültek a március 15-i hosszú hétvégére. Majd néhány nap alatt nagyot fordult a helyzet, sorra jöttek a lemondások és március 17-én be kellett zárni a szálláshelyeket. „Nagyon remélem, hogy a jövőben már tényleg nem kerül sor újabb teljes lezárásra” – mondja.

Lehetőség a hangárból

A német nyelv ismerete egy időben gyakorlatilag egyenlő volt a turizmussal, így Rádóczy Andrea későbbi pályafutását már az meghatározta, hogy a balatonfüredi Lóczy Lajos Gimnázium német tagozatára jelentkezett. A felsőfokú tanulmányai során is ezt a területet célozta meg. A szolnoki Kereskedelmi és Gazdasági Főiskolán vendéglátó- és szállodaipari szakközgazdász diplomát szerzett, később pedig a pécsi Janus Pannonius Tudományegyetemen elvégezte a marketing mesterképzést.

Elmondása szerint füredi lokálpatriótaként nem is volt kérdés számára, hogy a városban fog elhelyezkedni. Első munkahelye az akkor még a HungarHotelshez tartozó balatonfüredi Hotel Annabella volt. Később a Danubius Hotels érdekeltségébe került a szálloda, és Rádóczy Andrea újabb és újabb megbízásokat kapott. Sokáig az Annabella értékesítési vezetője volt, majd ez kiegészült a Hotel Marinával, a pozíciója pedig értékesítési és marketingigazgató lett. A Danubiusnál eltöltött utolsó éveiben pedig már a keszthelyi Helikon Hotel is hozzá tartozott, ez összességében közel ezer szobás szálláskapacitást jelentett.

„A nagy álmom viszont mindig is az volt, hogy jó lenne egyszer egy saját szálloda” – említi Rádóczy Andrea. A nagy terv megvalósítására 2005-ben nyílt lehetőség. Balatonfüred önkormányzata úgy döntött, hogy a móló közelében található hangárok területét értékesíti. Ezt hajdanában a hajógyár használta, majd éveken át turisztikai célra adták bérbe. Ekkor Rádóczy Andrea és ingatlanfejlesztéssel foglalkozó férje, Barna Tibor elhatározták, hogy indulnak a pályázaton, és meg is nyerték. A feladat nem volt egyszerű, mert a város kikötötte, hogy a part megközelítését továbbra is lehetővé kell tenni a járókelők számára. Így jött létre a félkör-
íves hotel és a belső udvari korzó üzletekkel, kikötővel. Az akkori áron 2,5 milliárd forintba kerülő ingatlanfejlesztés része volt a 65 szobás szálloda, 26 üzlet, 40 apartman és egy 100 férőhelyes mélygarázs.

Jött a válság

 „Az apartmanokat és huszonöt üzletet értékesítettünk, erre a bevételre ugyanis önerőként szükségünk volt a fejlesztéshez” – meséli Rádóczy Andrea. A családi vállalkozásban a férje reszortja az ingatlanberuházás lebonyolítása, az ő feladata pedig a megnyíló szálloda beindítása és üzemeltetése volt. Akkor még naivan azt gondolták, hogy az utóbbi lesz a könnyebb feladat.

Az építkezés 2005 szeptemberében kezdődött el és nagyon intenzív ütemeben zajlott, 2006 decemberében meg is nyílt a szálloda. „Vendégforgalom tekintetében az első teljes évünk maga volt a csoda, és azt hittem, hogy ez mindig is így marad” – emlékszik vissza Rádóczy Andrea. A 2008-as esztendő nem indult rosszul, hiszen ikergyermekeik születtek, azonban jött a válság is. Ennek a negatív hatása igazán 2009-ben csapódott le náluk, a hotelre ugyanis euró alapú, a kikötőre pedig svájci frank alapú hitelt vettek fel.

Csak tetézte a bajt, hogy ebben az időszakban a Balatonról inkább a külföldi turisták maradtak el, márpedig.....

Cikkünk teljes terjedelemben a K&K Magazin decemberi lapszámában jelent meg.

Keresse a nagyobb újságosoknál, vagy 

Hirdetés átugrása →