Így fejlesztenék a magyar tőkepiacot

Együttműködési megállapodást kötött a Budapesti Értéktőzsde (BÉT), valamint a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK). A két szervezet kiemelten a tőkepiac, valamint a társaságok tőkepiaci- és pénzügyi ismereteinek fejlesztése érdekében szeretné tevékenységét összehangolni.

A BÉT 2016 elején megfogalmazott új stratégiájának kulcseleme a magyar tőkepiac fejlesztése, a hazai tulajdonú vállalatok tőzsdei megjelenésének elősegítése. Ezen törekvésében segíti az MKIK-val a mai napon kötött megállapodás is.

 

A Budapesti Értéktőzsde és a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara tevékenyége a megállapodás értelmében több ponton is kapcsolódni fog egymáshoz. Lényeges pontja a megállapodásnak, hogy az Iparkamara aktívan támogatja a BÉT és a Londoni Tőzsdecsoport középvállalatoknak szóló vállalatfejlesztési programját, az ELITE Programot, továbbá népszerűsíti a BÉT új középvállalatokra kalibrált új piacát az Xtendet, amely segít szintet lépni a hazai vállalatoknak. Ugyanakkor a BÉT a Széchenyi-kártya program megvalósítását fogja támogatni. A két szervezet a jövőben összehangolja ismeretterjesztő tevékenységeit is, így a BÉT és az MKIK által szervezett szakmai-tudományos és oktatási rendezvényeken, fórumokon a résztvevők találkozhatnak majd a tőzsde és az Iparkamara szakértőivel.

 

A vállalkozók innovatív gondolkodását, gyakorlatát elősegítő programokra rendkívül nagy szükség van, hiszen elengedhetetlenül fontos, hogy fejlődjön a hazai tőkepiaci és vállalati kultúra, valamint a stratégiai gondolkodás a hazai cégek körében. A vállalatok közötti verseny már jelenleg is nagyon erős, és ez várhatóan tovább erősödik az új piacok megszerzéséért, a jelenlegi ügyfelek megtartásáért és a kvalifikált munkaerőért. Ha talpon akar maradni egy társaság, növekednie, fejlődnie kell, tudás és tőke tekintetében is. Ebben tudnak segíteni a BÉT és az MKIK programjai, melyek az együttműködési megállapodásnak köszönhetően még több hazai vállalathoz jutnak el.

 

A kedvező piaci körülmények hatására egyre több cég alkalmas a növekedés és a forrás bevonás újabb lépésének megtételére, a tőzsdére való bejutásra. A BÉT aktivizálódása a magyar gazdaságfejlesztés egyik eszköze, így komoly segítséget nyújthat a cégek további fejlődéséhez. A növekedés elősegítése mellett az is fontos szempont, hogy a tőzsdei jelenlét növeli és segíti a cégek átláthatóságát, tisztítja a gazdaságot. A tőzsdén való forrás elhelyezés a lakosság és a vállalkozások számára is jó lehetőséget nyújt megtakarításaik hatékony befektetésére.

 

 

Hirdetés átugrása →