Míg a kínai vezetők mindenekelőtt fejlett technológiákat várnak el a jövő járműveitől, a németek számára a biztonság a legfontosabb – derül ki az AUMOVIO legfrissebb nemzetközi felméréséből, amelyet a vállalat az „IAA Mobility 2025” kiállítás megnyitóján mutatott be Münchenben. Az AUMOVIO a Continental Automotive üzletágából létrejött, új, önálló autóipari és mobilitási technológiai vállalat, amely 2025 szeptemberétől működik saját márkanév alatt.
A kutatás szerint a német válaszadók 58 százaléka tartja kiemelten fontosnak a fejlett biztonsági rendszerek meglétét a jövő autójában, míg a kínai vezetők csupán 37 százaléka emelte ki ezt. Kínában a válaszadók 44 százaléka szerint a 600 kilométer feletti elektromos hatótáv a jövő autójának legfontosabb jellemzője – Németországban ez az arány 50 százalék. Jelentős különbség mutatkozik az önvezető technológiák megítélésében is: Kínában a válaszadók 39 százaléka tartja fontosnak ezeket, míg Németországban mindössze 15 százalék.
A Mobility Report alapját a YouGov piackutató intézet által végzett online kérdőíves felmérés képezi. A kutatásban összesen több mint 2100 fő vett részt Németországból és Kínából – valamennyien érvényes jogosítvánnyal rendelkeztek, és rendszeresen vagy alkalmanként vezetnek autót.
Regionális stratégiával a globális sikerért
„A Mobility Report egyértelműen igazolja, hogy a globális autógyártók számára nem működik az egységes, minden piacra érvényes stratégia. A sikerhez elengedhetetlen a régióspecifikus, célzott megközelítés” – mondta Philipp von Hirschheydt, az AUMOVIO vezérigazgatója. Majd hozzátette: „Aki globálisan szeretne érvényesülni, annak pontosan kell értenie a helyi vásárlói elvárásokat, és ezekre testreszabott, innovatív technológiákkal kell válaszolnia. A sikeres jelenlét kulcsa a lokális igények mély ismerete – főleg a német és a kínai piacokon.”
A kutatás eredményei biztató képet festenek az európai autóipar számára is: a kínai válaszadók 30 százaléka európai márkát választana legközelebb, míg 32 százalékuk kínai gyártót preferálna. Ez azt mutatja, hogy - a jelenlegi piaci kihívások ellenére is - az európai autók továbbra is vonzóak a kínai vásárlók körében. Németországban ugyan egyre ismertebbek a kínai járművek, ám a válaszadók mindössze egytizede fontolgatná onnan származó autó vásárlását, miközben több mint 50 százalékuk továbbra is európai márkákat részesít előnyben.
Márkaimázs Kínában, ár-érték Németországban
A kínai és európai modellek mindkét piacon népszerűek, de a választás mögött eltérő szempontok húzódnak meg. A német vásárlók elsősorban az ár-érték arány miatt érdeklődnek a kínai modellek iránt: 59 százalék szerint fontos a kedvező ár, 52 százalékuk pedig a megbízhatóságot emelte ki. Ezzel szemben a kínai fogyasztók körében az európai autók választását elsősorban a márka hírneve és státuszszimbólum jellege (66%), valamint a prémium anyaghasználat és kivitelezés (66%) motiválja. Az ár csak minden ötödik kínai válaszadó (22%) számára releváns döntési szempont. A német válaszadók tehát főként a költséghatékonyság alapján tekintenek a kínai modellekre, míg a kínai vásárlók elsősorban a márkák hosszú távú presztízsét és bizonyított minőségét keresik az európai autókban.
Az AUMOVIO technológiái mindkét piac igényeire válaszolnak
Mindkét országban magas a modern technológiák elfogadottsága: Németországban a válaszadók 63, Kínában 80 százaléka érzi úgy, hogy nem jelent számukra nehézséget az új technológiák kezelése. „A német és kínai vásárlók is olyan integrált megoldásokat keresnek, amelyek lefedik a jármű teljes ökoszisztémáját – az egyedi alkatrészektől a komplett rendszerekig. Pontosan erre fókuszálunk” – emelte ki Philipp von Hirschheydt. Az AUMOVIO Mobility Report megerősíti a vállalat elköteleződését a még fejlettebb és biztonságosabb és egyre inkább autonóm technológiák fejlesztése mellett.
Jelentős eltérés az önvezetés elfogadottságában
A válaszadók jövő autójával kapcsolatos elvárásait vizsgálva jól láthatók a preferenciák közötti különbségek. A német sofőrök elsősorban a beépített navigációs rendszert valós idejű forgalmi információkkal (85%), a jó okostelefonos integrációt (66%) és a vezetéstámogató rendszereket (61%) értékelték nagyra. Ezek Kínában is fontos szempontok, ám ott még magasabb arányban értékelték a mesterséges intelligenciával működő hangasszisztenseket (71%, Németország: 39%) és az autonóm vezetési funkciókat (70%, Németország: 32%).
Az autonóm vezetés terén mutatkozik meg a legnagyobb eltérés: míg Kínában a válaszadók 68 százaléka gondolja úgy, hogy ez a technológia növeli a közlekedésbiztonságot, addig Németországban ez az arány csak 38 százalék. A számok jól mutatják a két társadalom technológiához való eltérő hozzáállását: míg a német fogyasztók inkább a meglévő megoldások tökéletesítésére törekszenek, a kínaiak célja, hogy teljesen új szintre emeljék a jövő autóját.
A kutatásról
Az AUMOVIO Mobility Report alapját a YouGov online felmérése adja, amelyet 2025. július 28. és augusztus 5. között végeztek el Németországban és Kínában. A kutatásban összesen 2104 olyan, érvényes jogosítvánnyal rendelkező személy vett részt, akik rendszeresen vagy alkalmanként vezetnek autót. A németországi minta kor, nem és régió alapján, a kínai minta kor és nem szerint került kvótázásra, az eredmények ennek megfelelően kerültek kiértékelésre.