Így lehet sikeres a generációváltás

Óriási kihívást jelent a családi vállalkozások számára a generációváltás, felmérések szerint az ezzel a helyzettel küzdő cégek kétharmada nem éli túl ezt az időszakot. A SoSimple Kft. fejlesztési módszertana a cégek strukturális és emberi oldalát egyszerre vizsgálva segíti a sikeres átmenetet és a jövőbeni eredményes működés alapjainak lerakását. (x)

Az átmenet rendkívül összetett folyamat, ráadásul ezeknél a vállalkozásoknál jellemzően az alapító-tulajdonos maga a struktúra, és bárki is veszi át a stafétabotot, más nézőpontokkal, attitűdökkel rendelkező személy kerül a társaság élére. Éppen ezért a generációváltást megélő vállalkozásoknál nagyon fontos az alapító tulajdonos szemléletét, működését úgy rendszerbe foglalni, hogy azt könnyen átvehesse az utód is, illetve támogassa a közös nyelv kialakítását az új önálló menedzsmenttel. Ebben a folyamatban nyújt segítséget a SoSimple Kft., melynek munkatársai másfél évtizedes szakmai tapasztalatuk felhasználásával, a cégalapítóval együtt építkezve, lépésről lépésre alakítják ki azt a rendszert, ami lehetővé teszi az egész szervezet számára a biztonságos átmenetet.

„A vállalkozások intenzív fejlődési életszakaszában nyújtunk támogatást, legyen szó generációváltásról, befektetői felkészítésről, átadás előtti vagy utáni struktúra rendezésről, erőteljes növekedési szakaszról vagy önálló menedzsment felépítéséről, a vízió megfogalmazásától egészen a megvalósításig. Nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy a vállalkozások strukturális és humán oldalát egyszerre, egymással párhuzamosan építsük fel, mivel megítélésünk szerint így lehet sikeres a váltás. A folyamat elején analizáljuk a jelenlegi állapotot, és ebből kiindulva, célokat meghatározva indulunk el a fejlődés útján, hogy a szükségszerű változások végbemehessenek. Kreatív megoldásokkal, folyamatos kommunikációval egy olyan, stabil hátteret tudunk kialakítani, amivel hosszú távon is látványos eredményeket érnek el a cégek. Összehangoljuk a szervezet fenntarthatóságát, a vállalkozás küldetését és a célokat” - mutatott rá Nemes Mónika közgazdász, a SoSimple Kft. ügyvezetője.

Azt, hogy milyen hatékony ez a módszer, a következő esetek is. „Volt olyan vállalkozás, ahol az utód számára teljesen új üzletágat építettünk fel kiegészítve a meglévő tevékenységet, ezzel jelentős piaci versenyelőnyt szerezve, és ennek köszönhetően egy év alatt a duplájára nőtt az élelmiszeriparban tevékenykedő cég. Egy másik esetben teljes strukturális átszervezéssel a 10 évvel korábbi rendszerben megragadt cégcsoportot rendkívüli hatékonysággal tudtuk a gyorsan változó piaci környezetben is lendületbe hozni, mindezt úgy, hogy közben a piacvezető pozíciót is megtartották a reklámiparban. Arra is volt példa, hogy rendkívül nehéz likviditási helyzetből hoztunk vissza egy építőipari vállalkozást a német piacon, és segítettük hozzá a működése stabilizálásához, aminek köszönhetően duplájára nőtt 1 év alatt a cég és 140 családnak adott megélhetést” - számolt be az eredményekről Nemes Mónika.

A SoSimple-nél három szakember viszi a három főterületet - ezek a gazdasági-szakmai, a humán és a kommunikáció -, illetve az egyes területeken tapasztalt, újító szemléletet képviselő kollégákat is bevonnak a siker érdekében, többek között könyvvizsgálókkal, adószakértőkkel, ügyvédekkel is együttműködnek.

"Nagyon fontos, hogy a családi vállalkozások is merjenek nyitni a külső tanácsadók felé, bevonják őket a generációváltás folyamatába, vagy a segítségüket kérjék a nehéz helyzetekben. Kívülről érkezve más szemmel látjuk az adott cég értékeit, lehetőségeit, azt, hogy milyen irányban fejlődhet tovább, és így még a kilátástalannak tűnő helyzeteket is sikeresen tudjuk kezelni, ahogyan azt számos példa mutatja. Úgy tapasztaltuk, hogy a cégvezetők félnek a generációváltástól, pedig ez egy remek lehetőség a vállalkozás értékeinek megújítására, és méltó struktúrát kaphat egy élet vagy akár több generáció munkája. Lehetőség arra, hogy az áatadó és az átvevő közösen formálja meg azt a rendszert, amiben a küldetés eredményesen tud tovább működni" - fűzte hozzá Nemes Mónika.

 

Hirdetés átugrása →