Így változott a roaming

Június 15-től bárhol az Európai Unión belül, felárak nélkül lehet mobiltelefonunkról hívást kezdeményezni és fogadni, SMS-t írni és internetezni. Az iskolai nyári vakációk kezdetével a hazai díjakon felül csak kivételes esetekben számolhatnak fel uniós roaming (barangolási) többletdíjakat a szolgáltatók.

A felhasználók zöme számára eltűnik az eddig sok aggodalomra okot adó roamingfelár, és ehhez nem kell semmit sem tenniük. A barangolási díjak csökkentése évek óta fokozatosan ment végbe az unióban, ennek utolsó lépéseként június 15-től minden telefonszolgáltatónak a belföldi díjaknak megfelelő áron kell a szolgáltatást nyújtani azon felhasználók számára, akik az Európai Unión belül időszakosan külföldre utaznak. Tehát külföldön is a hazai díjszabás szerint lehet majd telefonálni, üzenetet küldeni és fogadni, internetezni. A változtatás a külföldre utazó turistákat, az időszakosan külföldön dolgozókat és tanulókat, illetve a határ menti ingázókat is érinti. A kedvező feltételek mindenkire érvényesek, az előre fizetős kártyásokra és a havidíjas előfizetőkre is.

 

Hogy ne lehessen visszaélni a roaminggal, a „Mobilozz úgy, mint otthon” elv alapján a mobiltelefonáláshoz kapcsolódó szolgáltatásokat az időszakos külföldi tartózkodások során lehet igénybe venni a hazai feltételekkel. Ennek megfelelően az előfizetők a hazai díjcsomagokban meghatározott időtartamú hanghívást kezdeményezhetnek és a díjcsomagoknak megfelelő számú SMS-t küldhetnek az Európai Gazdasági Térség területén: az Európai Unió tagállamaiban, illetve Izlandon, Liechtensteinben és Norvégiában. A szabályozás ugyanakkor a többi országra, így Magyarország szomszédai közül Ukrajnára, Szerbiára, de a nyugat-európai államok közül például a nem EU-s Svájcra sem terjed ki.

 

 

Három korlát: adatforgalmi limit lehetősége, a külföldi tartózkodás hosszára és a speciális csomagok roamingos érvényességére

 

A rendelet csupán az adathasználatra alkalmazhat korlátot: a belföldi adatkeretet fel lehet használni roaminghelyzetben is, de még ha a szolgáltató belföldre korlátlan adatforgalmat kínál is, roamingcélra lehetősége van limitet felállítani. Ezekben az esetekben a felhasználóknak érdemes megnézniük az igénybe vett díjcsomag feltételeit.

 

Az új szabályozás bevezeti a méltányos felhasználás fogalmát. Az új feltételek ugyanis csak azokra az előfizetőkre vonatkoznak, akik a szolgáltatójuk tagállamában – tehát magyarországi szolgáltatók esetében Magyarországon – rendelkeznek lakóhellyel, életvitelszerűen ott is élnek, és csak időszakos látogatásokat tesznek uniós tagállamokba (például nyaralások, üzleti utazások során). A méltányossági feltételeket a szolgáltatók az általános szerződési feltételeikben (ÁSZF) rögzítik. Ha legalább négy hónapos időszak alatt összesített adatok alapján egyértelműen megállapítható, hogy az előfizető jellemzően nem Magyarország területén tartózkodik – illetve rendszerint külföldön veszi igénybe a szolgáltatást –, akkor a szolgáltató első körben felhívja az előfizető figyelmét az eltérésre. A felhívás után az előfizetőnek legalább két hete van arra, hogy a fogyasztási vagy jelenléti szokásain úgy változtasson, hogy az megfeleljen a szerződéses feltételeknek. Ellenkező esetben a szolgáltató a figyelmeztetés napjától kezdve felárat számíthat fel a roamingolásra. A kiszabható felár összege euróban rögzített, és megegyezik a június 15-e előtt érvényben lévő díjszabással: hívás esetén percenként kb. 20 forint, SMS esetén 8 Ft, adathasználatkor Mbyte-onként 18 Ft a többletdíj.

 

A szolgáltatók alternatív díjcsomagokat is kínálnak, amelyekre nem vonatkoznak az általános szabályok, így a roamingrendelet sem. Ezek azonban csak kifejezett beleegyezéssel igénybe vehető szolgáltatások, és kizárólag külön szerződéskötéssel lehet alkalmazni az ezt választó előfizetők számára. Az alternatív díjcsomagoknál érdemes tájékozódni a roamingra vonatkozó díjszabásról is.

 

Azt is érdemes figyelembe venni, hogy ha az előfizetéshez különböző hálózaton belüli és kívüli árak tartoznak (pl. flottán belüli ingyenes hívások), a szolgáltatónak azt a díjszámítási mechanizmust kell alkalmaznia, amely az adott roamingoló előfizetőjére otthon, a hálózaton kívüli hívás esetére vonatkozna.

 

 

Június közepétől 2,4 millió felhasználónak lehet olcsóbb a roamingszámlája

 

Az elmúlt három év adatai alapján Magyarországon a 14 év feletti lakosság mintegy 30%-át, 2,4 millió embert érintett a roamingszabály, azaz járt külföldön. Csupán kétharmaduk használta azonban a mobiltelefonját, a többiek – vélhetően a tapasztalat szerinti magasabb költségek miatt – eltekintettek ettől. Eddig a külföldön mobilozók mintegy harmada vásárolt kiegészítő típusú roamingcsomagot az utazáskor, az Európai Unión belül ezután erre nem lesz szükség. A magyar lakosság kifejezett haszonélvezője lehet a roamingot érintő változásoknak: az elmúlt nyolc év statisztikái alapján Magyarországnál csupán négy országban – Románia, Lengyelország, Bulgária, Szlovákia – nőttek jobban az EU-ba irányuló kiskereskedelmi roaminghívások. Hazánk esetében 2008 óta ez négy és félszeres forgalomnövekedést jelentett.

 

Hirdetés átugrása →