Így változtak a keresetek

A márciusi 11,3 százalékos növekedéssel együtt 12,4 százalékkal nőttek a keresetek az idei év első negyedévében az előző év azonos időszakához viszonyítva – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adataiból. A márciusban és az első negyedévben egyaránt 2,0 százalékos inflációval számolva a reálkereset emelkedése 9,1, illetve 10,2 százalékos volt éves összehasonlításban.

Az első negyedévben a bruttó átlagkereset 316 268 forint, a nettó 210 318 forint volt a családi kedvezmény nélkül. Idén a kétgyermekes családok családi adókedvezménye tovább emelkedett, a kedvezményt is figyelembe véve az átlagos nettó kereset 218 900 forintra becsülhető. A növekedésre a minimálbér és a garantált bérminimum 8, illetve 12 százalékos emelése, a költségvetési szféra egyes területeit, továbbá bizonyos állami közszolgáltató cégek dolgozóit érintő keresetrendezések voltak hatással.

 

A vállalkozásoknál a teljes munkaidőben alkalmazásban állók keresete a közfoglalkoztatottak nélkül számolva márciusban 9,4, az első negyedévben 10,8 százalékkal volt magasabb az egy évvel korábbinál. Az alkalmazásban állók létszáma 94 ezerrel - 3,2 százalékkal nőtt tavaly márciushoz viszonyítva. A fizikai munkára alkalmazottak keresete 11,2 százalékkal volt magasabb, a szellemi foglalkozásuaké 6,3 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban.

 

A költségvetési szektorban 18,1 százalékkal emelkedtek a keresetek, amiben az is megjelent, hogy tavalyhoz képest az idén márciusban 460 százalékkal nagyobb, átlagosan 30 ezer forint, egyszeri kifizetések - prémiumok, jutalmak - történtek. A költségvetési szektorban alkalmazottak létszáma - egyébként - 11 ezerrel (1,6 százalékkal) meghaladta az egy évvel korábbit.

 

A teljes munkaidőben foglalkoztatottak keresete 8,7 százalékkal nőtt a feldolgozóiparban és 11,0 százalékkal az építőiparban. Az idegenforgalomban és vendéglátásban 10,7 százalékkal nőttek a keresetek, az ingatlanügyletek területén viszont 18,0 százalékos volt az emelkedés. A közigazgatás, védelem területén 28,7 százalékkal emelkedett az átlagkereset egy év alatt, az egészségügyben 17,8 százalékos növekedést jelzett a statisztika, a szociális ellátásban és az oktatásban egyformán 8,2 százalékkal voltak magasabbak a keresetek a tavaly márciusinál.

 

Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője aszerint a 11,3 százalékos márciusi keresetemelkedés elmaradt mind a 11,7 százalékos piaci várakozástól, mind pedig az első két hónap növekedési ütemétől. Míg a közszféra hozta, sőt túl is teljesítette a várt dinamikát - különös tekintettel a majdnem ötszörösére növekedő bónuszkifizetésekre -, addig a versenyszféra teljes bérstruktúrája alkalmazkodott az év eleji minimálbér és bérminimum emelésekhez, ami jelentősen kisebb mértékű, mint 2017-ben volt. A munkaerő iránti kereslet tendenciája továbbra is optimizmust sugal. Az elsődleges munkaerőpiacon egy év alatt 124 ezerrel nőtt a foglalkoztatottak száma, mindeközben a közfoglalkoztatottaké 17 ezerrel csökkent. Összességében az idei első negyedév kedvező munkaerőpiaci helyzetről árulkodik, dinamikusan emelkedő bértömeggel - összegezte az elemző, és előrejelzése szerint az év hátralevő részében, a munkaerőhiány és az előirányzott állami béremelések nyomán, idén is elérhető a reálbérek kétszámjegyű éves átlagos növekedési üteme.

 

Horváth András, a Takarékbank elemzője a képzett munkaerő egyre fokozottabb hiányát, a közszféra életpálya fejlesztéseit és a bérminimum emelések hatását emelte ki a keresetek növekedését mozgató legfontosabb tényezők közül. A makrogazdaság és a monetáris politika szempontjából kiemelten fontos mutató, a versenyszféra rendszeres béreinek növekedése 9,5 százalékos volt az előző havi 10,5 százalék után. A közszféra bérei kiugró növekedésében jelentős szerepet játszanak az EU-pénzekhez kapcsolódó bónuszkifizetések - emelte ki elemzésében. 2018-ban 10,5 százalék körüli bérnövekedést várnak a Takarékbank elemzői. Idén a várt 2,6 százalékos éves infláció mellett ez 7,5 százalék feletti reálbér növekedést jelent. A bérnövekedésre felfelé mutató kockázatot jelent, hogy egyes hiányszakmákban további gyorsuló ütemű bérnövekedésre lehet számítani a képzett munkaerőért folytatott összeurópai versenyben – olvasható az MTI beszámolójában.

 

Hirdetés átugrása →